Johan Sandahl

svéd

Johan Sandahl teljes név

1979. 02. 20. születési év

.

Az UEFA pro licences edzői képesítéssel rendelkező Johan Sandahl 1979. február 20-án született, a svédországi Hovmantorpban nőtt fel, edzői pályafutását 2011-ben a svéd harmadosztályú Dalkurd vezetőedzőjeként kezdte. 2013 és 2015 között közel három éven keresztül a szintén harmadik vonalbeli Umeå FC sportigazgatói, valamint vezetőedzői teendőit látta el, 2016-ban pedig ismét a Dalkurd vezetőedzője volt. 2017-ben a másodosztályú Vejle BK asszisztensedzőjeként, ezt követően fél évig a klub U19-es csapatának vezetőedzőjeként dolgozott, majd visszatért a Dalkurdhoz vezetőedzőként. 2019 márciusa és 2021 júniusa között ismét a Vejle BK másodedzője volt, ezt követően 2023 februárjáig a klub technikai igazgatójaként dolgozott. Az elmúlt félszezonban a Vejle U19-es csapatát irányította.

  • 45 éves kora

Legutóbbi hírek

Johan Sandahl

Johan Sandahl

Stáb

Szerencsejáték Zrt. Adidas