UTÁNPÓTLÁS

Győzelemmel kezdte a tavaszi idényt a Vidi U17-es csapata

U17-es együttesünk lépett pályára idén először bajnoki mérkőzésen, Vajda Gusztáv tanítványai idegenbeli rangadót nyertek meg. 

Február 24-én az U17-es bajnoksággal kezdetét vette az utánpótlás-bajnokság 2024-ben. Csapatunk számára jól sikerült az év első bajnokija, hiszen a közvetlen rivális Ikarus BSE otthonában tudtunk 2-1-re nyerni Nagy Dániel és Horváth Dominik góljaival. A győztes találat a 90. percben született. Az Ikarus BSE a tabella harmadik helyén áll, míg a mieink a győzelemnek köszönhetően a negyedik helyre léptek előre.

U17 Alap Csoport, 2023-2024, Alap csoport, 12. forduló

24 február szombat

Ikarus BSE

1-2

Ikarus BSE Sporttelep

Fehérvár FC

Ikarus BSE

Fehérvár FC


Március első hétvégéjén már az összes utánpótlás-csapatunk pályára fog lépni bajnoki mérkőzésen. Bízunk benne, hogy a tavasz folyamán sok szép Vidi-sikerről számolhatunk majd be. Hajrá, Vidi!

Szerző: Wéninger Ákos

Fotó: fehervarfc.hu

További hírek