VIDEOTON FC - BAJAI LSE 2-0 (0-0)

Zsinórban negyedik bajnokiját nyerte meg a Vidi II

Fiatal csapatunk győzelemmel búcsúzott a hazai publikumtól, az utolsó fordulóban a bronzéremért játszik Bíró Imre együttese.

Utolsó hazai mérkőzését a Sóstói Stadion centerpályáján játszotta a Vidi II. A mérkőzésre körülbelül 200 néző látogatott ki vasárnap késő délután.

A mieink kezdték aktívabban a mérkőzést, a 6. percben Ács szép cselsorozatot követően lőtt kapura, a bajai kapus szépen védett. A 10. percben Paudits fejesét bravúrral védte a vendégek hálóőre. Húsz perce zajlott a játék, amikor Sibinger 15 méterről lőtt kapura, a labda a jobb kapufán csattant. Ekkor járt legközelebb a gólszerzéshez a Bajai LSE. Az első játékrészben Havasi előtt több ziccer is adódott, de vagy a befejezéssel volt gond, vagy a bajai kapus parádézott.

A második félidőt sikerült góllal nyitni. Baksa egy már-már elveszettnek hitt labdára sprintelt rá, és erőszakosságának köszönhetően kiosztott egy gólpasszt Havasinak, aki ezúttal már nem hibázott, és megszerezte huszadik gólját is a bajnokságban (1-0). A 67. percben gólvágó támadónk ezúttal az előkészítésben jeleskedett, Géresit hozta kihagyhatatlan helyzetbe (2-0).

Az utolsó negyedórában már egyik kapu előtt sem alakult ki komoly gólhelyzet, magabiztosan őriztük meg előnyünket. Egy fordulóval a bajnokság vége előtt csapatunk a 6. helyen áll 47 ponttal, míg a harmadik helyen álló Szegednek 49 pontja van. Jövő héten pedig éppen a Szeged otthonában lépünk pályára, és egy esetleges győzelemmel akár dobogón is végezhet a Vidi II, igaz ehhez az is kell, hogy se a REAC se a Monor ne győzzön az utolsó fordulóban. Az már biztos, hogy a Vác megnyerte a bajnokságot, hiszen az Orosháza bejelentette, hogy nem állnak ki az utolsó fordulóban, mivel kiestek, és a játékosok szabadon igazolhatóvá váltak, így a Vác játék nélkül fogja megkapni a 3 pontot jövő héten.

 

Bíró Imre

"Gratulálok fiatal csapatomnak az újabb győzelemhez. Ezzel a sikerrel megteremtettük annak a lehetőségét, hogy az utolsó fordulónak igen komoly tétje lesz számunkra."

Szerző: Wéninger Ákos

Fotó: vidi.hu

További hírek