VidiBlog anno 1984-'85: Néha a vesztes örül jobban

"Most 5:0-ra kaptak ki a Videotontól! Ez olyan eredmény, amellyel a fehérváriak biztosnak érezhetnék a helyüket a legjobb nyolc között, ha nem a Partizánról lenne szó..” így foglalta össze a londoni Times az esélyeket a fehérvári találkozó után.

Valóban félni kellene egy olyan csapatnak, amelyik öt gól előnnyel utazik a visszavágóra? Félnie talán nem kell, de könnyelműsködnie sem szabad. Az öt gólos előny bizonyára közrejátszott a belgrádi fogadtatásban. Nagy tisztelettel várták a Videoton küldöttségét. Bármilyen szívélyes a hangulat, azért még hátra volt a mérkőzés! Becsülendő a házigazdákban, hogy bár szinte behozhatatlan hátrányba kerültek az első találkozón, nem feledkeztek meg az udvariasságról. Ugyanakkor titokban abban reménykedtek, hogy megismétlődhet a Rangers elleni bravúr. A helyi lapokat böngészve feltűnt Bjekovics, a hazaiak filmszínész külsejű edzőjének elszánt nyilatkozata. — Megpróbáljuk a lehetetlent! — A Partizán játékosai szinte egy emberként tették hozzá: — Úgy fogunk harcolni, mint még soha!

— Természetes, hogy törleszteni akarnak, no és a közönség miatt is fontos, hogy így nyilatkozzanak. Tudjuk, nehéz lesz a mérkőzés az 5:0 ellenére is. Felkészültünk mindenre, hogy ne érhessen kellemetlen meglepetés bennünket — mondta Kovács Ferenc, látva a jugoszlávok fogadkozásait.

Lehet, hogy a hazai edző és a játékosok nyilatkozatai hatására, vagy éppen a már említett Rangers elleni bravúr emléke miatt, de valóban sokan voltak a nézőtéren. „Félelmetes közönség” — állapítottuk meg kora délután Belgrád egyik, a Partizán stadionjába vezető utcáján. Ugyanis fekete-fehérbe, a Partizán színeibe öltözött fiatalok a szó szoros értelmében ellepték az úttestet. Mit számítanak ilyenkor a közlekedési szabályok és egyáltalán a szabályok! A stadion előtt óriási hangzavar fogadott. Alkalmi kísérőnk — a zentai származású, Belgrádban tanuló diák biztatott bennünket: — Csak nyugodtan, semmi pánik!

A stadionba nem volt könnyű bejutni, de teljesen érthető volt a fokozott óvatosság! A jegykezelés alapos motozással párosult. Egyetlen néző sem vihetett be olyan tárgyat, amivel sérülést okozhatott volna. A rendezők mindent megtettek a rend fenntartása érdekében. A Videoton együttese nyugodtan készülődött a kezdésre. A játékosok hangulata sem különbözött a korábbi mérkőzésektől. Tudták, hogy nem lefutott a találkozó és azt is sejtették az ablakon beszűrődő harci zajból, hogy nem barátságos meccs elé néznek.

Hatalmas hangorkán fogadta a hazaiakat. „Cmo Beli! Crno Beli” hangzott fel szinte mindenünnen. „Hajrá Vidi! Hajrá Vidi! volt a válasz a magyar szurkolók részéről.

A Partizán óriási iramban kezdett, látszott, hogy nagyon is komolyan gondolja az újabb csodatételt. Az eszközökben sem válogattak a hazai játékosok. Mindjárt az elején csúnyán felvágták Csongrádit, de a többiek is kaptak jócskán tüskéket. Ezzel is értésükre akarták adni a vidiseknek: a Partizán nem tréfál. Fáradozásukat és óriási vehemenciájukat a 11. percben siker koronázta. Zsivkovics fejesébe hiába ért bele Disztl Péter, már csak beljebb tudta segíteni a labdát. A gól még jobban felpaprikázta az amúgy sem halvérű közönséget, no és a Partizán játékosokat is. Ennek ellenére fél óra elteltével valamicskét enyhült a hazai nyomás és a Videoton is vezetett néhány gyors ellenakciót. Ügy tűnt, hogy 1:0 lesz a félidei eredmény. Az óra mutatója már a 45. percre ugrott, gondolatban bizonyára a pihenőre gondoltak a piros-kék játékosok. Mindenesetre nem figyeltek Vargára, aki látványos szólóval kétgólos előnyhöz juttatta csapatát.

Azt gondoltuk, ha 1:0 marad a félidő eredménye már nem lehet gond. Kettő lett és azért megfordult a fejünkbe, itt baj is lehet! — mondta Disztl László később.

Tény, hogy ideges volt a légkör az öltözőben. Most mi, játékosok voltunk inkább megijedve. Érdekes, a „Főnök” nem. Sőt nevetgélt, nyugtatgatott minket: nehogy azt higgyük, hogy a továbbjutás veszélyben van, — idézte fel a belgrádi öltöző hangulatát Szabó.

Csongrádi Ferenc is megerősítette a középcsatár szavait: — Persze, hogy idegesek voltunk. Itt óriásit bukhattunk volna! Szerencsére időben összeszedtük magunkat és az ellenfél is hibázott.

Valóban a kezdés után meleg pillanatok adódtak a Videoton kapuja előtt. A Partizán játékosaiban még mindig élt a remény. Bizony sokszor kellett önfeláldozóan beavatkozniuk a hátvédeknek és Disztl Péternek is jócskán akadt dolga. Ahogy múlt az idő, úgy bizonytalanodtak el a fekete-fehérek, a fehérváriak pedig láthatóan megnyugodtak. Mind határozottabban és könnyedébben állították meg a hazai próbálkozásokat. A Partizán még ekkor is becsületesen harcolt, de reményei már szertefoszlottak. A mérkőzés vége felé a Videoton aztán még szépíthetett is volna.

Az osztrák játékvezető hármas sípjelére magasba lendült a Videoton játékosok karja. A magyar szurkolótáborhoz futottak, illendően megköszönték a biztatást. Megtörtént a ritka eset, ezúttal a vesztes ünnepelt, a győztesek szomorúan bandukoltak az öltözőbe.

A Hotel Park főpincére, ha lehet, még szebb terítéket tett az asztalra vacsorakor. Érthetően vidám, felszabadult volt a hangulat. Mielőtt felszolgálták a vacsorát, Dérfalvi Imre szólt a játékosokhoz. Megköszönte eddigi teljesítményüket, és azt kívánta, őrizzék meg harci kedvüket tavaszra is. Akkor a folytatás is szép lehet. Majd egy pohár pezsgővel búcsúztatták az 1984-es futball esztendőt.

A jugoszláv televízió eközben kupaösszefoglalót sugárzott. Mint utólag elmondták a játékosok is, látták ugyan a Zseljeznicsar mérkőzésének részleteit, de különösebben nem figyeltek oda. Inkább az Interre voltak kíváncsiak. .. Ki gondolta akkor, hogy pár hónap múlva Szarajevóban is játszani kell és éppen a döntőbe jutásért!

— Sokáig beszélgettünk akkor este a játékosokkal. Felelevenítettük az addigi három forduló eseményeit. A fehérvári 5:0 volt talán a legemlékezetesebb. A végén a vágyainkról esett szó. Miért is ne, az ember az év vége felé a jól végzett munka tudatában igazán álmodozhat egy kicsit. Arról beszéltünk, hogy az eddigi eredmények is nagyon szépek, de vajon sikerül-e valaha egy kupa-döntő közelébe kerülni...? — idézte föl a belgrádi estét Dérfalvi Imre.

Ezt igazán illő volt megünnepelni. Mikor elbúcsúztunk, Vadász, Burcsa és Palkovics kísért az ajtóig. Búcsúzáskor ezt mondták: — Írjátok meg: Jöhet a következő ellenfél!

Nem kellett sokáig várni, hogy megtudjuk a félelmetes hírű Manchester United következik. Igazi nagy hal akadt a Vidi horgára.

/részlet Posch Ede - Sipos József: A Videoton nagy napjai című könyvéből/