TUDÓSÍTÁS

Vereség a Dinamo Kijevtől

Az ukrán együttes félidőben három góllal vezetett, végül öttel nyert.

A második spanyolországi edzőtábor harmadik felkészülési mérkőzésén az ukrán rekordbajnok Dinamo Kijev ellen lépett pályára csapatunk. A kedzőben ezúttal Tujvel – Bolla, Mocsi, Vinícius, Tamás – Tóth Bence – Réti, Varga József – Kovács István – Elvir Hadzic, Szabó Bálint kapott lehetőséget. 

A negyedik percben már védenie kellett az ukrán kapusnak, Rudkónak, aki Elvir Hadzic távoli lövését ölelte magához. A hetedik percben megszerezte a vezetést a Dinamo. Shepeliev ugratta ki Tsyganovot, aki pontosan passzolt középre, az üresen érkező Sharapenko pedig hat méterről a hálóba belsőzte a labdát (0-1).

Három perccel később Kovács István végzett el szabadrúgást, pontos labdájára Mocsi érkezett jó ütemben, 11 méteres fejese nem sokkal ugyan, de elkerülte az ukrán kaput. A 13. percben Pivaric húzott el a bal oldalon, beadására ismét Sharapenko érkezett, aki ezúttal nem talált kaput. A 22. percben a mintegy negyven másodperce pályára lépő Gonzalez vállalkozott lövésre 25 méterről, a labda a blokkolni igyekvő Viníciuson felpattant, és a másik irányba induló Tujvel mellett a kapuba hullott (0-2).

Hét perccel később háromra növelte előnyét a Dinamo, miután távolról Garmasch is bevette kapunkat – a harmincszoros ukrán válogatott a jobb alsóba lőtte a labdát (0-3).

Az első félidőben több említésre méltó esemény nem történt, háromgólos kijevi vezetésnél fújt a sípjába hármat a spanyol játékvezető. 

A második félidőre Tóth Bencét Szabó Bence váltotta, a Dinamónál pedig pályára lépett a házi gólkirály, Diumerci Mboukani, aki korábban Juhász Roland csapattársa is volt az Anderlechtben. A 32 éves támadó hét perccel később helyzetbe is került, de lapos, középre tartó lövését Tujvel védte. Az 57. percben Kedziora jegyezte a negyedik ukrán gólt – a lengyel válogatott játékos Garmasch passzát lőtte a bal felsőbe 11 méterről (0-4).

Kedziora a 84. percben is aktív volt, egy szöglet után fejelt kapura, de a csereként beálló Hársfalvi kiütötte a léc alól a labdát. A mérkőzés utolsó percében Mbokani egy balról érkező beadás után a bal alsóba fejelt 5 méterről, beállítva ezzel a végeredményt (0-5).

Legközelebb hétfőn lépünk pályára, akkor a kínai Tiencsin Teda lesz az ellenfelünk.

Szerző: Vidi.hu

Fotó: vidi.hu

További hírek