Újabb győzelem Spanyolországban

A szerb elsőosztály 12. helyezettje, az FK Indjija ellen 2-1 arányú győzelmet aratott csapatunk a spanyolországi edzőtábor negyedik mérkőzésén.

Miután Lázár és Elek vasárnap reggel elhagyta Chiclana de la Fronterát, Lipták pedig jobban van ugyan, de természetesen szó sem lehetett arról, hogy játsszon, dr. Mezey Györgynek némileg újra kellett gondolnia a csapat összeállítását a mai találkozóra, amelyre ismét a szállodához közeli pályán került sor. Végül aztán a Bozsovics – Milanovics, Farkas, Vaskó, Andics – Nagy, Vasziljevics, Sándor, Szakály – Nikolics, Alves kedző mellett döntött. Az első perctől kezdve jó iramú, hajtós meccset láthattunk, s Nikolics révén már a 4. percben előnyhöz jutott csapatunk. A félidő folyamán egyébként végig mi domináltunk, futószalagon dolgoztuk ki a helyzeteket, szebbnél szebb támadásokat vezettünk, miközben a szerbek legfeljebb agresszivitás terén tudtak fölénk kerekedni. Nagy Daninak először a bokáját vitték el, majd a fejét könyökölték le, de bőven kaptak a többiek is. Mindez nem jelentett azonban akadályt, a 33. percben Alves révén növeltük előnyünket: Nagy szögletét Vaskó csúsztatta meg, Alves pedig mintegy két méterről küldte a labdát a kapuba. A 45. percben ismét Alves szerzett gólt egy hasonló szituáció végén, ám a játékvezető les miatt érvénytelennek ítélte a találatot.
A második félidőre vezetőedzőnk alaposan átszervezte a csapatot, így a Bozsovics (Tujvel) – Andics (Szolnoki), Milanovics, Vaskó (Izing), Hidvégi – Gosztonyi, Farkas, Sándor (Djordjic), Szakály (Polonkai) – Nikolics (Vujovics), Alves (Lencse) összeállítás következett. Elsősorban ennek volt köszönhető, hogy ebben a játékrészben nagy helyzeteket nem jegyezhettünk fel, viszont a 75. percben egy szabadrúgást követően a szerbek bevették, akkor már, Tujvel kapuját. A jó felfogásban bíráskodó játékvezető a végén megelégelte az FK Indjija játékosainak durvaságait, s egy sárga lapot is kiosztott. Több gól egyik oldalon sem született a továbbiakban, így maradt a 2-1-es végeredmény.

dr. Mezey György: „Nagyon könnyű helyzetben vagyok, mert amíg a csapat formája, szerkezete és összetétele volt a döntő, addig briliáns módon futballoztak, leiskoláztuk az FK Indjiját. A második félidőben aztán, főleg a cserék miatt, megbomlott a hadrend, össze-vissza ment a játék. Ám továbbra is azon a véleményen vagyok, hogy ha már kihoztunk magunkkal játékosokat, azoknak lehetőséget kell adni a mérkőzéseken, hogy játszanak, formába jöjjenek. A második 45 percet nem is nagyon lehet értékelni. Ellenfelünk, annak ellenére, hogy csak a 12. helyen áll a bajnokságban, jó erőt képviselt – de ez általában véve elmondható a szerb csapatokról.


További hírek