U21 - Szoros vereség Szlovéniában

Alakuló U21-es válogatottunk Szlovéniában játszotta le a nyári korosztályváltás utáni második felkészülési mérkőzését.

A mieink Slovenska Bistricában léptek pályára a házigazdák ellen, s bár megvolt az esélyünk a győzelemre, végül a hazaiak 1-0-ra diadalmaskodtak.

A Montenegró elleni hazai vereség után öt futballista vált ki a keretből, Róth Antal szövetségi edző ennek megfelelően több változást is eszközölt együttesében a múlt heti kezdőcsapathoz képest. Válogatottunk a Megyeri Balázs - Szokol Zsolt, Fiola Attila, Kádár Tamás, Nagy Zoltán - Kiss Máté (Katona Máté, 85.), Egerszegi Tamás (Simon András 60., Takács Péter, 74.) - Balázs Benjamin (Bódi Ádám, 60.), Kulcsár Kornél (Heffler Norbert 78.), Gosztonyi András - Tischler Patrik (Balajti Ádám, 81.) összeállításban szerepelt a mérkőzésen.

Az első félidőben a magyar válogatott fölényben játszott, és több nagy helyzetet is kialakított, ám a hazaiak kapusa remek napot fogott ki, és több bravúrt is bemutatva őrizte meg hálóját a kapott góltól. A fordulás után kiegyenlített volt a játék, ám a 70. percben peches körülmények között hátrányba került együttesünk (Simon Andrást az oldalvonal mellett ápolták, két belső védőnk pedig elcsúszott a találat előtt). A hajrában mindent megtettünk az egyenlítő találat érdekében, de csak kapufáig jutott együttesünk, s a házigazdák 1-0-ra megnyerték a találkozót. Válogatottunk legközelebb november 17-én hazai pályán lép pályára felkészülési mérkőzésen Szlovákia ellen.

- Ezen a mérkőzésen a döntetlen reálisabb eredmény lett volna, hiszen az első félidőben több nagy helyzetet is kihagytunk, a második félidőben pedig kiegyenlített volt a mérkőzés - nyilatkozta a mérkőzés után Róth Antal szövetségi edző. - Az ellenfél kihasználta egy hibánkat, és ezt követően hiába mozgósítottuk minden energiánkat, csak kapufáig jutottunk. Az út elején járunk, és nem vagyunk könnyű helyzetben, mert ennél a korosztálynál korábban nem alakult ki állandó gárda, nagyon sok játékos fordult meg a válogatottakban. Ezt az utat most nekünk kell végigjárnunk, hogy kiderüljön, ki lesz képes később felnőtt szinten is helyt állni. Nehezíti a dolgunkat, hogy ebben a korban a hazai élvonalban nagyon kevesen kapnak folyamatos játéklehetőséget, hétről hétre legfeljebb 12-13 futballista lép pályára a bajnokikon. A keresést ezért ki kell terjesztenünk a második ligára is, ezért a jövőben még sűrűn változhat a keret összetétele. Irreális elvárás a futballistáktól, hogy a bajnoki mérkőzések nélkül magas szinten teljesítsenek a válogatottban, ezért azzal engedtem el őket, hogy klubjaikban mindent tegyenek meg a minél gyakoribb játéklehetőség érdekében.
(mlsz.hu)

Szerző: Wéninger Ákos

További hírek