UTÁNPÓTLÁS

Szülők Akadémiája – együtt a gyerekekért!

A Vidi ingyenes képzése utánpótlás játékosaink szüleinek nyújt segítséget gyermekeik támogatásában.

Szülők Akadémiája címmel indított a klub ingyenes foglalkozás-sorozatot, amelynek első állomásán - szombaton - Silye Gabriella, sporttáplálkozási tanácsadótól kaphattak tanácsokat a szülők, hogyan segítsék gyermeküket céljaik elérésében.

„Mostanra egyértelműen nyomon követhető és bizonyítható, hogy a megfelelő táplálkozás növeli a gyermekek vitalitását, mint ahogy a nem megfelelő táplálkozás rontja a teljesítményüket. A szülők a mai előadáson arról kaphattak információkat, hogyan tudják a táplálkozás segítségével támogatni gyermekeik teljesítményét, hogy szellemileg és fizikailag is bírják a többoldalú terhelést. Mit adjanak a gyerekeknek edzés előtt, vagy mit érdemes fogyasztani a megfelelő regenerálódáshoz, esetenként súlycsökkentéshez, vagy éppen akkor, ha plusz izomtömeg építésére van szükség. Az utóbbi években a szülők már nyitottak ezekre az új információkra, sőt sokan maguk is utánaolvasnak, informálódnak” – mondta Silye Gabriella, sporttáplálkozási tanácsadó.

„Számunkra az utánpótlás-nevelés nem pusztán az edzések levezénylését jelenti. Próbáljuk a fiatal játékosokat felkészíteni a profi sportolói életformára, aminek az életük minden pillanatában meg kell felelniük. Ebben pedig részükre a legnagyobb támogatást a család tudja nyújtani, éppen ezért indítottuk el a Szülők Akadémiája képzéssorozatot, ahol az élet és főként a sportolói élet számos területén kínálunk majd a szülőknek információkat, tanácsokat, hogy hogyan segíthetik gyermeküket a céljaik elérésében. Tart előadást majd sportpszichológus és scout is, aki a játékosok klubváltásának hátterébe nyújt betekintést a szülőknek, illetve tervezünk kommunikációs szakembert meghívni, aki a közösségi médiáról, valamint annak veszélyeiről beszél” – emelte ki Kenyeres Imre, utánpótlás sportigazgató. 

Szerző: Papp Brigitta

Fotó: vidi.hu