INTERJÚ

Szolnoki Roland: "Egységesnek, összeszedettnek és koncentráltnak kell lennünk”

Védőnk kihangsúlyozta, itthon kell tartanunk a három pontot.

"Nem úgy kezdtük ezt a bajnokságot, ahogy elterveztük, kicsit nekünk is önmagunkba kell néznünk, és fel kell állnunk ebből a rossz szériából, és a Fardi elleni bajnoki arra is esélyt ad, hogy a szerdai mérkőzés után bebizonyítsuk, jó csapat vagyunk. Nagyon nehéz mérkőzés lesz, hiszen az elmúlt négy párharcot elveszítettük, és sajnos gólt sem rúgtunk. Ezen mindenképpen változtatnunk kell, ráadásul hazai pályán játszunk, ami nagy előny. Rendkívül fontos lesz ez a meccs abból a szempontból is, hogy ez lesz a negyedik forduló, ha nem nyerünk, akkor a Fradi már 9 ponttal eltávolodik tőlünk, tehát mindenképpen itthon kell tartanunk a három pontot. Egységesnek, összeszedettnek és koncentráltnak kell lennünk. Elsődleges, hogy ne kapjunk gólt, és a lehetőségeinket használjuk ki. A védelemben sem lesz egyszerű dolgunk, Juhász Roli igazi vezéregyéniség a pályán, egyértelműen hiányozni fog, ám úgy gondolom, hogy Lang Ádám remekül helyettesíti. Szerintem a holnapi mérkőzésen is nagyon sok feladatunk lesz a védelemben, ezért is nagyon fontos, hogy a meccs alatt végig kommunikáljunk egymással, segítsük egymást" - mondta Szolnoki Roland a vidi.hu-nak.

Szerző: Papp Brigitta

Fotó: vidi.hu

További hírek