BLOG

EXKLUZÍV - Simon Ádám: "Edzőmeccshez képest igen nagy volt az iram és a küzdelem a pályán"

A spanyolországi edzőtáborból exkluzív blogot vezet a Nemzeti Sport hasábjain, és honlapunkon is Simon Ádám.

"Csütörtökön délután a német TSV 1860 München ellen léptünk pályára. Én a kezdőcsapatban szerepeltem, és 60 percet kaptam a Mestertől. 2-0-ra kikaptunk, de szerintem az eredmény nem tükrözi hűen a látottakat. Tulajdonképpen igazi helyzete nem volt a német csapatnak, két beadás után fejeltek két gólt és ennyi. Előtte viszont nekünk több hatalmas ziccerünk is volt. Nekem is volt egy gólszerzési lehetőségem, sajnos azonban ígéretes szituációban kapu fölé fejeltem. Az eredmény miatt csalódott vagyok, ugyanakkor szerintem jó meccset játszottunk. Persze voltak hibáink, amiket biztos, hogy ismét ki fog elemezni a szakmai stáb, de azt sem szabad elfelejteni, hogy az 1860 München egy hét múlva már bajnokit játszik, vagyis ők már közel vannak a csúcsformához, míg mi a felkészülés közepén járunk, és bizony az elmúlt két hétben komoly terhelést kaptunk. Visszatérve a találkozóhoz, edzőmeccshez képest igen nagy volt az iram és a küzdelem a pályán, szerencsére sérülés nem történt."

"Röviden összegezném az edzőtábort is. Az, hogy ilyen gyorsan eltelt ez a két hét, szerintem azt bizonyítja, hogy remek közösség vagyunk, és jól éreztük magunkat egymás társaságában. Szerencsére a szakmai stáb igyekezett minél több olyan programot beépíteni ebbe az edzőtáborba, amely nem csak a fociról szólt, mégis együtt töltöttük az időt. Gondolok itt a jól sikerült csapatépítőre, vagy a szabad délutánokra Marbellában. "

"Ugyancsak jó emlék a Vidi-Oscar is, amivel a klub kommunikációs osztálya köszönte meg nekünk, játékosoknak, hogy tavaly több olyan filmben is szerepeltünk, amelyek a vidi.hu-n voltak láthatóak. Ez egy klassz kezdeményezés, remélem jövőre is kiosztják a Vidi-Oscart, és én is esélyes leszek az egyik díj megnyerésére."

"És persze ez a blog is klassz dolog volt, szerettem ezt csinálni, remélem az olvasóknak is tetszett, és sikerült egy kicsit bepillantást nyerniük a kulisszák mögé is."
 

Szerző: Wéninger Ákos

Fotó: vidi.hu

További hírek