UTÁNPÓTLÁS

Sikeres felkészülési hetet zártak utánpótlás csapataink

Sűrű héten vannak túl a Vidi utánpótlás csapatai, és minden korosztályunk remekül teljesített.

Több csaptunk is Pakson vendégeskedett a hétvégén. A Vidi U17-esei 6-2-es, U16-osai pedig 3-0-s győzelmet arattak a zöld-fehérek korosztályos csapatai ellen. 

U15-ös csapatunk a Budapest FC ellen játszott hétközben felkészülési mérkőzést, és 4-1-es győzelmet aratott.

„A meccs előtt az volt a kérésem,hogy birtokoljuk sokat a labdát, gyakoroljunk nyomást az ellenfélre, és az ellenfél területén szerzett labdák után gyors támadásokat vezessünk. Az első félidőben ezt teljesítették a fiúk, és nagy fölényben játszottunk végig. A második félidőben hét helyen változtattam az összeállításunkon, ami az első tíz percben érződött, ekkor sikerült is szépítenie az ellenfélnek, ezután viszont újra mi kerültünk fölénybe és további két góllal biztossá tettük győzelmünket. A mérkőzés nagy részében mi irányítottunk, a csapatrészek közötti összhang jól működött. Úgy gondolom, a keret erősödött, és bizakodóan várhatjuk a bajnoki rajtot” – értékelt Vajda Gusztáv, az U15-ös csapat vezetőedzője.

Az U15-ös csapatunk az Isaszeg Tornán is részt vett múlt héten, ahol egy győzelemmel, egy döntetlennel és két egygólos vereséggel zárt. A gólkirály a vidis Patkós Kevin lett.

A Vidi U14-esei a Paks korosztályos csapatát 9-1-re verték, U13-as csapatunk pedig a Csákvár U14-esei ellen aratott fölényes, 5-0-s győzelmet.

U12-eseink minitornára utaztak a hétvégén, ahol a Győr, a Dorog és az FTC utánpótlás csapatai ellen léptek pályára. „Sajnos a számtalan üres füves pálya ellenére a tornát a műfüves pályán rendezték, ennek dacára az első perctől az utolsóig magas színvonalon, szervezetten és jól játszottunk. A Győr elleni első meccsen voltak ugyan helyezkedési hibáink és bizonytalankodások, ezért nem sikerült 2-0-ás vezetésről sem megnyernünk a mérkőzést, a vége 2-2-es döntetlen lett. A Dorog ellen végig mi domináltunk, és 2-0-ra nyertünk, de akár nagyobb különbséggel is győzhettünk volna. A Fradi elleni paprikás hangulatú mérkőzésen a hazai csapat szerezte meg a vezetést, de végig agresszíven és jó felfogásban játszottunk, így megérdemelten fordítottunk, majd győztük le őket 2-1-re” – összegzett Disztl Milán, U12-es csapatunk vezetőedzője.

U10-eseink az MTK korosztályos csapata ellen 6-5-re győztek. „Az első mérkőzésünk volt ebben az idényben, és augusztus lévén volt négy hiányzónk, akik meghatározó szerepet töltenek be csapatunkban. Sajnos a pálya rossz minősége miatt szép megoldásokból keveset láthattunk, bár mindkét csapat törekedett az összjátékra. 4×20 percet játszottunk, a negyedik negyedben már 6-3-ra is vezettünk, de megsérült Jádi Balázs és Kovács Bence is, akik meghatározói csapatjátékunknak. Ezt már nem bírtuk el, és kaptunk két gólt, de a győzelmünk nem forgott veszélyben” – mondta Csrepka Tamás, a Vidi U10-eseinek vezetőedzője.

Szerző: Papp Brigitta

Fotó: vidi.hu

További hírek