UTÁNPÓTLÁS

Gólgazdag felkészülési hét az utánpótlásban

A felkészülési időszak hajrájában kiemelkedően sikeres hetet zártak a Vidi fiataljai.

U17-es csapatunk az elmúlt héten két felkészülési mérkőzést is játszott, az MTK U16-osai ellen 4-3-ra győztek, a Gyirmóttal pedig 1-1-es döntetlent játszottak. Ugyancsak a Gyirmót korosztályos csapata ellen lépetek pályára U16-osaink, és jó mérkőzésen 5-1-es győzelmet arattak.

A Vidi U15-ösei az UTE 16 éves csapata ellen magabiztos, 5-3-as győzelmet arattak. „Az első félidőben a bajnokság tervezett kezdőcsapata lépett pályára. A támadójátékunk rendben volt, amit az öt rúgott gól jelez. A védekezésünk gyenge pontja a középpálya volt, főleg a helyezkedések, egymás biztosítása és a kommunikáció hiánya okozott gondot. A következő hét a frissítésről, illetve a hibáink javításáról fog szólni” – emelte ki a mérkőzést követően Vajda Gusztáv, az U15-ös csapat vezetőedzője.

Az U14-esek az Ikarusz Maroshegy ellen 4-2-es vereséget szenvedtek. Az U13-asok és az U12-esek is a Kecskemétet fogadták Sóstón, és mindkét találkozó gólgazdag Vidi-győzelemmel zárult, a 13 évesek 10-0-ra nyertek. „A csapat magabiztosan győzte le a Kecskemétet. Labdabirtoklásban és agresszivitásban is az ellenfél fölé nőttünk, és a második félidőben még több helyzetet alakítottunk ki a teljesen elfáradó vendégcsapat ellen” – összegezte a látottakat Bárdosi Balázs, az U13-asok vezetőedzője. 

A 12 évesek hét góllal fejelték meg az U13-asok eredményét, 17-0-ra verték meg a Kecskemét korosztályos csapatát.

Az U11-esek Gyirmótra, minitornára utaztak. „Az új versenyév első minitornáján a Gyirmóttal és a Győrrel mérkőztünk meg. A Gyirmót csapata elleni két mérkőzésen több mint húsz gólt rúgtunk. A Győrrel szemben az első mérkőzés gyengén sikerült, sok technikai hibával, lassan, körülményesen játszottunk, a kapu elé is ritkán kerültünk, és gólt sem tudtunk rúgni. A második játék már sokkal jobban sikerült, végig domináltunk, rengeteg labdát és szép gólokat is szereztünk” – mondta Palánki Csaba, az U11-esek vezetőedzője.

Szerző: Papp Brigitta

Fotó: vidi.hu

További hírek