MÚLTIDÉZŐ

Sándor György kiegyenlített mérkőzésre számít szombaton és nagyon várja két egykori csapata összecsapását

Korábbi csapatkapitányunk a Vidi - Puskás Akadémia bajnokival kapcsolatos várakozásai mellett örömmel idézte fel fehérvári éveit, de szóba került jelenlegi munkája is. Nagyinterjú. 

A MOL Fehérvár FC november 23-án, szombaton az OTP Bank Liga 13. fordulójában a Puskás Akadémia FC-vel csap össze a MOL Aréna Sóstóval. A találkozó felvezetéseként a molfehervarfc.hu egy olyan korábbi játékosunkat kereste fel, aki később a felcsútiaknál is futballozott, jelenleg pedig annál az U21-es válogatottnál dolgozik, amely 2021-ben többek között a Vidi stadionjában játssza majd Európa-bajnoki mérkőzéseit. Kérdéseinkre egykori csapatkapitányunk, Sándor György válaszolt!

Pályafutásod legnagyobb részében - az Újpestnél, a bolgár Litex Lovech-nél, a Vidinél, majd később az NB II-ben a Puskás Akadémiánál is - a bajnoki címért küzdöttél aktuális csapatoddal. Az aranyérem megszerzésének lehetősége játszotta a kulcsszerepet annak idején a Székesfehérvárra igazolásodnál is?

Igen, ez mindenképpen szempont volt, de ugyanilyen fontos volt dr. Mezey György személye is. Akkoriban azt tervezgettem, hogy külföldön folytatnám a pályafutásom, ekkor keresett meg Mezey György. A Vidi nagyon komoly fejlődésbe kezdett 2010 környékén, szinte azt mondhatnám, hogy nem is kellett légiósnak állnom ahhoz, hogy úgy érezzem, egy teljesen másik közegbe kerültem.

A Vidinél töltött időszakod alatt egyetlen olyan idény sem volt, amikor az év eleji célkitűzés ne a bajnoki cím megszerzése, a kupasorozatok megnyerése vagy a nemzetközi kupa csoportkörének elérése lett volna. Mekkora nyomást helyezett ez rád?

Pozitív értelemben helyezett ránk nyomást az eredménykényszer, de ez abszolút motivált és nem lenyomott minket. Az akkori kereteket is győztes típusú játékosok alkották, akik szerették a versenyhelyzeteket, egyáltalán nem teherként éltük meg a szezonokat. Ebben az edzői stábok is nagyon sokat segítettek.

A fehérvári időszak előtt az Újpesttel is évekig próbálkoztál megkaparintani az aranyérmet, de végül 2011-ben, a Vidivel sikerült elérni. Nagy megkönnyebbülés volt ez 27 esztendősen?

Olyan értelemben nem mondanám megkönnyebbülésnek, hogy a bajnoki címért való küzdelem sohasem számított tehernek. Az viszont biztos, hogy nagy boldogság volt ez számomra, valamennyire saját magam felé is elismerésként éltem meg, hiszen látszott, hogy megérte dolgozni, beérett a gyümölcse a befektetett munkának, sikerült elérnem valamit Magyarországon.

Az itt töltött mintegy öt éved alatt kezdetben inkább támadóbb szerepkörben futballoztál, később egyre hátrébb kerültél a középpályán. Hogyan élted meg azt, hogy folyamatosan változtak, átalakultak az elvárások feléd?

Igen, Mezey Györgynél és Paulo Sousa irányításának első felében még inkább támadó középpályás voltam, aztán hátrébb kerültem, végül Carrillónál már kifejezetten a védelem előtt játszottam. A portugál mester alatt sokszor betaláltam, amiben nem kis szerepe volt annak, hogy mögöttem Mitrovics és Tóth Balázs abszolút tehermentesítettek, volt erőm a támadásokhoz. Előttem is minőségi játékosok voltak, Nikolics vagy Torghelle neve önmagáért beszél, így könnyebb dolgom volt. Összességében egyébként sosem érdekelt különösebben a góllövés, csapatembernek tartottam magamat. Ezzel nem azt mondom, hogy a támadók önzők lennének, de talán inkább a gólok száma motiválja őket, míg engem a győzelem. És a győzelmek jöttek, én pedig boldog voltam...

2011 nyarától végső távozásodig, 2015-ig a féléves szaúd-arábiai kölcsönidőszakot leszámítva folyamatosan te voltál a csapatkapitány, minden szezonban újraválasztottak. Minek volt köszönhető ez a bizalom a társak irányából?

Ezt nem tudom pontosan megmondani, de egyébként akkoriban Carrillo mester is többször kiemelte, illetve mi is hangoztattuk, hogy valójában több csapatkapitánya volt a Vidinek, a karszalag viszont csak egy emberen lehetett és rám esett a választás. Sok vezéregyéniségünk volt az öltözőben és a pályán is, ami nem széthúzást, hanem csapategységet eredményezett. Megtisztelő volt, hogy éveken át bíztak bennem ebben a szerepkörben is.

Ugorjunk egy évet az időben. 2016-ban úgy döntöttél, hazatérsz Ausztráliából és az akkor NB II-es Puskás Akadémiát választottad. Miért őket?

Kaptam élvonalbeli ajánlatokat is, de a Puskás Akadémia komoly terveket szövögetett, az elvárásszerű azonnali visszajutás után az NB I-ben is nagy célokért küzdöttünk volna. A "volnát" csak azért teszem oda, mert a klub ugyan ehhez maximálisan tartotta is magát, ütőképes csapatot raktak össze, végül úgy alakult, hogy én a feljutás ellenére maradtam az NB II-es Csákvárnál. Nem vagyok egy vándormadár, nem különösebben szeretek váltogatni és úgy számoltam, hogy a PAFC-nál le fogok tudni húzni pár évet, de ez így csak közvetetten sikerült. Ennek ellenére nem bántam meg az akkori döntésemet, akkor ezt láttam a legjobb lehetőségnek.

A 2016-17-es évadot gyakorlatilag végigjátszottad Felcsúton, hogyan emlékszel vissza arra az időszakra?

Jól éreztem magam! Rengeteg barátom futballozott abban a csapatban, a körülmények rendezettek voltak, a pályák kitűnőek és már készen volt a Pancho Aréna is. Élveztem, szép emlékek kötnek oda.

Feltehetőleg azóta is közelebbről követed mind a Vidi, mind a Puskás Akadémia sorsának alakulását. Mit vársz a szombati találkozótól?

Két-három évvel ezelőtt talán többen tippeltek volna a Vidi sikerére, de most mind a két csapat elöl van a tabellán, kiegyenlített mérkőzésre számítok, személy szerint is nagyon várom már a mérkőzést. Mondanom sem kell, hogy a MOL Fehérvár FC milyen erős együttes, de a PAFC is komoly játékerőt képvisel, számos korábbi fehérvári játékos is akad a soraikban.

Kit tartasz a felcsútiak legjobbjának?

Legjobbat nem tudok kiemelni, de számomra kedves futballistákat igen. Szolnokival és Gyurcsóval sokat megéltünk a Vidinél, de Hegedüs Lajost és Hegedűs Jánost is barátaimnak tartom, ahogy Spandler Csabát vagy éppen a válogatottban nemrég debütáló Nagy Zsoltot is, a fiatalok közül pedig Tamás Nándort említeném. A támadósorban van a legtöbb potenciál, Gyurcsóban mindig benne van a gól, de Knezevic is jelentheti a különbséget és persze Henty-ről se feledkezzünk el. A felállásukat is nehéz megtippelnem, hiszen játszottak már két csatárral is, de az is előfordult, hogy Ezekiel a szélre került.

Jelenleg az U21-es válogatott stábjában dolgozol, ez az első edzői munkád. Hogyan jöttél szóba ennél a pozíciónál?

Egyáltalán nem terveztem abbahagyni a futballt, de aztán Gera Zoltán megkeresett és nem tudtam nemet mondani. Ehhez sajnos szögre kellett akasztanom a stoplist, ami nem volt könnyű döntés, de így hozta az élet. Nyár óta Vanczák Vilmossal, Végh Zoltánnal, Gáspár Lászlóval és Beregi Istvánnal segítjük Gera munkáját.

A különböző válogatott mérkőzéseket csak néhány hetente-havonta rendezik, akkor a legfeltűnőbb az MLSZ-nél dolgozó edzők elvégzett munkája. A közvélemény a mindennapokból keveset lát, azok hogyan telnek?

A szövetségnél dolgozó trénerek és stábtagok központja Telkiben van és Róth Antal szigorúan, precízen kezeli a munkabeosztásunkat. Rendes, napi munkavégzésünk van, szombat-vasárnap pedig meccseket nézünk. Az edzők egyébként folyamatosan segítenek egymásnak, én például nemrég Belvon Attilával dolgoztam együtt az U15-ös és U16-os nemzeti csapatnál, míg Gera Zoltán a felnőtteknél volt. Az biztos, hogy nem unatkozunk, nem sok szabadnapunk akad, rengeteg tennivaló van, az adminisztráció mennyisége pedig újdonság számomra, hiszen labdarúgóként eddig keveset találkoztam ezzel.

Élvezed az új karriered?

Teljes mértékben! Persze rengeteget kell még tanulnom, folyamatosan új dolgokkal találkozom. Az egy dolog, hogy korábban tanultam, olvastam erről, de a saját bőrödön megtapasztalni ezeket a dolgokat - főleg a meccselést -, az egészen más. Zoli igyekszik bevonni a döntésekbe, buzog bennünk a tettvágy!

Szerző: Guber Péter

Fotó: molfehervarfc.hu

További hírek