Saját rendezésű tornán lépett pályára U7-es csapatunk

A Budapest Honvéd nyerte a Székesfehérváron a Hortobágyi Ferenc utánpótlás-emléktornát. 

Ahogy arról korábban beszámoltunk, klubunk februárban emléktornákat szerzvez a legkisebb focisták számára.  A szombatra tervezett U6-os Horváth Gábor Emléktorna sajnos a számos megbetegedés miatt elmaradt, de vasárnap a Hortobágyi Ferenc Emléktorna megrendezésre került, ahol U7-es korosztályunk két csapattal is képviseltette magát. A fehérvári gyerekeken kívül a Honvéd, az FTC, az UTE, az Illés Akadémia, a Vasas és az MTK fiataljai léptek pályára a sóstói utánpótlás-csarnokban.

Már rögtön az első meccsen megmérkőzött egymással két csapatunk, a találkozón a piros mezben játszó Vidi 9-4 arányban győzte le fehér mezbe pályára lépő együttesünket. A nap hátralévő részében piros csapatunk az Illés Akadémiát 11-1-re, az UTE-t 8-2-re győzte le, a Vasas, az MTK, az FTC és a végső győztes Honvéd ellen azonban alulmaradtak fiataljaink. Fehér mezben futballozó csapatunk a pirosak elleni vereséget követően az Illés Akadémiát tudta legyőzni, 8-2 arányban múlták felül a szombathelyieket a srácok. 

A tornagyőzelem a Budapest Honvédé lett, minden meccsükket megnyerve állhattak a dobogó tetejére a piros-feketék. 

A végső tabella pedig a következőképpen alakult:

1. Budapest Honvéd
2. Vasas
3. FTC
4. MTK Budapest
5. MOL Fehérvár FC (piros)
6. UTE
7. MOL Fehérvár FC (fehér)
8. Illés Akadémia - Haladás

Szombaton az U10-es, vasárnap az U11-es, jövő hét múlva pedig az U8-as és U9-es csapatainkért szoríthatunk.

Szerző: Hermann Dorottya

Fotó: molfehervarfc.hu

További hírek