Pintér Csaba vezeti az Újpest elleni mérkőzésünket

A 134. NB I-es bajnokijára készülő játékvezető a szezonban harmadjára fújja majd a sípot csapatunknak.

Pintér Csaba vezeti az Újpest elleni hazai, szombaton 17:00-kor kezdődő bajnoki mérkőzésünket. Pintér 1977-ben született, 2001-ben tette le a játékvezetői vizsgát, az NB I-ben először 2006-ban egy Vidi-Honvéd meccsen működött közre negyedik számú játékvezetőként (Csizmadia Csaba góljával 1-0-ra nyertünk), vezetőbíróként 2014 óta láthatjuk az élvonalban.

A Vas vármegyei sporinak ez lesz az első osztályban a 134. találkozója, ezeken összesen 611 sárga-, és 48 piros lapot osztott ki. Ebben a szezonban harmadszor vezet majd csapatunknak, novemberben épp az Újpest, január végén a Kecskemét elleni meccsünkön fújta a sípot.

Asszisztensei Tóth II Vencel és Márkus Tamás lesznek, negyedik játékvezetőként Farkas Ádám működik majd közre.

Szerző: Óházy Bálint

Fotó: molfehervarfc.hu

További hírek