STATISZTIKA

Öt dolog, amire a Paks elleni bajnokival kapcsolatban figyelni érdemes

Sosem vette még be Székesfehérvárt a Paks; Szendrei Ákos egy héten belül másodszor játszhat Sóstón; állandóság jellemzi a csapatokat.

A MOL Fehérvár FC a 15. fordulóban a Paksi FC-t fogadja a MOL Aréna Sóstóban. A molfehervarfc.hu most öt olyan dologra hívja fel a figyelmet a találkozóval kapcsolatban, amelyre érdemes lesz figyelni.

Veretlenül

A Paks először a 2006-07-es idényt tölthette az élvonalban, azaz már a 14. szezonját kezdte meg a legjobbak között, ebből kifolyólag pedig természetesen nem egyszer járt Sóstón az évek alatt. Babér viszont egyelőre nem termett nekik, hiszen ugyan a Ligakupában 2008-ban és 2013-ban is győzedelmeskedni tudtak Székesfehérváron, a bajnokságban egyelőre a pontszerzés is elvétve sikerült a Tolna megyeieknek. 13 eddigi fellépésükön kétszer szereztek pontot: az elsőn és a legutóbbin, mindkétszer 1-1 lett a végeredmény.

Kovács Vinícius előtt

A Vidi legrégebbi motorosai között ott van Kovács István és Vinícius Paulo is, akik 2012 telén, illetve 2011 nyarán érkeztek klubunkhoz. A féléves előnyéből is fakadóan eddig a jelenleg sérüléssel bajlódó középhátvédünknek volt több NB I-es meccse, de középpályásunk a félév során előbb utolérte, majd 190. találkozójával Diósgyőrben már le is hagyta Vinit. A két játékos egyébként kifejezetten előkelő helyen áll a valaha volt legtöbb élvonalbeli pályára lépéssel rendelkező futballistáink listáján, hiszen a 20. és a 21. pozíciót foglalják el, előttük pedig már csupa-csupa olyan labdarúgó áll csak, akikre kivétel nélkül jó szívvel emlékeznek drukkereink. Amennyiben Kovács és Vinícius a tavasszal rendszeres játéklehetőséghez jutnak, az idény végére már Kovács Lászlót, Wollek Tibort és Disztl Lászlót is "átugorhatják" örökranglistánkon.

Két fronton a Vidi ellen?

Nem mindennapi tettet hajthat végre a Paks mindössze 16 esztendős támadója, Szendrei Ákos. A 2003-as születésű futballista ugyanis a 2019-20-as idény éppen utolsó őszi fordulójában, azaz a legutóbbi hétvégén már pályára lépett Székesfehérváron - méghozzá nem a legidősebb, U19-es, hanem az U17-es korosztályban. Szendrei pedig nemcsak névleg az NB I-es keret tagja, hiszen egyszer már az élvonalban is ült a kispadon, debütálására pedig a héten, a Magyar Kupa 3. főtáblás fordulójában került sor, amikor Mosonmagyaróváron az 55. percben állt be.

Állandóság

Az OTP Bank Liga 12 csapata közül a keret állandóságát tekintve messze-messze kiemelkedik a mezőnyből a Paks és a Vidi. Miközben a 4. Újpest játékosai átlagosan 668 napja szolgálják klubjukat, a 3. Debrecennél pedig ez a szám 757, klubunk és szombati ellenfelünk esetében ez a két szám 956 és 1206. Ez évekre lefordítva azt jelenti, hogy a Vidi "átlagjátékosa" már csaknem 3 éve, a Paksé pedig 3 és fél éve tartozik a kerethez.

Folyamatosan az NB I-ben

Bár futballtörténeti szempontból a Paks még mindig viszonylag fiatal NB I-es csapatnak számít, de 2006-os feljutásuk óta már eltelt jó néhány idény, a Tolna megyeiek pedig folyamatosan őrzik tagságukat a legmagasabb osztályban. Sőt, a Kisvárdával egyetemben jelenleg ők az egyetlen gárda, akik még sohasem búcsúztak az élvonaltól. Emellett a Vidi sem áll rosszul hasonló összevetésekben, hiszen a 2000-es éveket például a legjobbak között játszottuk végig, amit csak az Újpest mondhat el magáról a mezőnyben rajtunk kívül.

 

Szerző: Guber Péter

Fotó: molfehervarfc.hu

További hírek