RÓLUNK ÍRTÁK

Oliveira és Danilovics a forduló válogatottjában, Géresi a hétvége cseréje

Az MTK elleni bajnokit eldöntő középpályás és a büntetőt hárító kapus is bekerült az álomcsapatba, akárcsak az élete első NB I-es meccsén szerepet kapó, 21 éves játékos. 

Az OTP Bank Liga 17. fordulója után is megválasztotta a csakfoci.hu a játéknap legjobb csapatát, melybe ezúttal két Vidi-játékos, Filipe Oliveira és Braniszlav Danilovics került be.

"Ezúttal is jól védett. Ugyan volt két kisebb bizonytalansága, de ezeket megúszta, végül pedig ő lett a meccs hőse azzal, hogy a hajrában kivédte Kanta büntetőjét" - írják Danilovicsról.

"Ő volt a Vidi nyerőembere az MTK ellen. Nagyon aktívan futballozott, hat lövési kísérlete volt, négyszer kaput is talált, az egyik lökete pedig három pontot ért csapatának" - fogalmaznak Oliveirával kapcsolatban.

A hét cseréje Géresi Krisztián lett. A portál szerint a második csapatból felhozott fiatal szinte egymaga hozott fordulatot a Vidi játékába, bátran, felszabadultan futballozott.

A 17. forduló válogatottja

Danilovic (Videoton FC) - Heris (Újpest), Litauszki (Újpest), Leandro (Ferencváros), Nagy Zs. (Puskás Akadémia) - Nagy G. (Honvéd), Nagy Á. (Ferencváros), Bacelic- Grgic (Puskás Akadémia) – Radó (Ferencváros), Diagne (Újpest), Oliveira (Videoton FC)

A hétvége legjobb cseréje: Géresi Krisztián (Videoton FC)

Szerző: Acsai N. Ferenc

Fotó: vidi.hu

További hírek