ÚJPEST - VIDI

Nemzeti Sport - kánikulai köd Újpesten

Az újság munkatársai három olyan fontos szituációt is rosszul emeltek ki a vasárnapi mérkőzésből, melyekről - a tv-felvételek alapján - kivétel nélkül megállapítható a tudósításban leírtak ellenkezője.

Megint meglepődtünk: a Nemzeti Sport augusztus 6-ai, hétfői száma közel kétoldalas tudósítást közöl a vasárnap délutáni Újpest - Videoton FC (0-1) bajnokiról, melyben a sportnapilap munkatársai egészen elképesztő megállapításokkal jelzik: az embertelen meleg nem csak a játékosok teljesítményére nyomta rá a bélyegét, hanem a Sportos újságírókéra is, sőt a sorokat olvasva az tűnik inkább valószínűnek, hogy a futballisták még futva is sokkal jobban bírták a közel 40 Celsius fokos hőmérsékletet.

1. A tizenegyes (31. perc)

"A Videoton sok labdát adott el a középpályán, és hogy ez nem bosszulta meg magát, ahhoz kellett, hogy Torghelle Sándor tizenhatoson belüli homorítását "benézze" Iványi Zoltán játékvezető" - írja a sportnapilap munkatársa, majd a tudósításban még négyszer(!) kiemeli az esetet. Egy négy képből álló - az újpesti védő és támadónk közötti kontaktust semmilyen formában nem bemutató - sorozat segítségével elemzi, hogy "Torghelle Sándor műesése után tizenegyest kapott a Videoton, pedig a csatárt kellett volna kiállítani", majd a Meccsindex nevű rovat Sportszerűség alcíme alatt is kitér a szituációra:"Torghelle Sándor csúnyán viselkedett, amikor megvezette a bírót a Videoton tizenegyese előtt". A játékvezető kritikája alatt újra megjegyzi: "A Videotonnak ugyanakkor nem járt büntető a 30. percben, Torghelle Sándor nagy esésénél a fehérvári támadót kellett volna második sárga lappal kiállítania". Végül a Percről percre részben az eddigiek megismétlésén kívül hozzáteszi: "Valójában a fehérvári csatár talpalt..."

Ezzel szemben, ha valaki visszanézi a Torghelle kontra Mihajlovic helyzetet, világosan láthatja, a lilák védője bal lábbal jobb talpon rúgja a Vidi támadóját, tehát a játékvezető helyesen ítélt tizenegyest a javunkra.

2. A második kiállítás (82. perc)

Abban az esetben, ha valakit nem győztek meg teljesen érveink vagy a fenti videó, nézze meg a Sport TV Harmadik Félidő című műsorának ismétlését, melyben Puhl Sándor hozzánk hasonlóan értékelte ezt a két vitatott jelenetet.

"Szolnoki kézzel akadályozta az elfutni igyekvő Kovács Dánielt, ezért megkapta második, pirosat érő sárga lapját."
"...helyes volt az ítélete Szolnoki Roland kiállításánál is."

Megint segítségül hívva a televízió felvételeit, teljesen egyértelmű, hogy Szolnoki Roland ugyan jobb kézzel benyúl a támadó elé, de szinte azonnal vissza is húzza a karját, nem rántja vissza, nem kapaszkodik bele. Miután érzi, hogy nem tudja megállítani, továbbengedi, Kovács Dániel pedig az aktus utáni harmadik lépésénél esik össze. Ez tehát semmiképpen nem ért sárga lapot, pláne nem második sárgát és így pirosat.

3. A tizenegyes II. (89. perc)

....nos, erről az esetről mindenki elfelejtett megemlékezni.

Mi történt? Mitrovics ívelt Kovács elé, aki a tizenhatoson belül mellel levette a labdát, ám mielőtt ráfordult volna, Stanisavljevic jobbal a jobb combjába talpalt, és ha ez nem lett volna elég, még fel is döntötte. Iványi Zoltán, aki az esettől néhány méterre szemben állt, továbbot intett.

A Nemzeti Sport munkatársai három olyan fontos szituációt is rosszul emeltek ki, melyekről - a tv-felvételek alapján - kivétel nélkül megállapítható a tudósításban leírtak ellenkezője, annak ellenére, hogy a 17 óra 15 perckor véget ért mérkőzés után még bőven lett volna idejük a lapzártáig leellenőrizni az információk hitelességét. Így viszont olyan mondatok jelentek meg, amivel újra a Videoton FC ellen hangolták a közvéleményt.

3 + 1

Az már csak hab a tortán, hogy a tudósítást illusztráló vezető képen a leírtakkal ellentétben nem Haraszti Zsolt, hanem a Nemzeti Sport szerint jogosan kiállított Szolnoki Roland látható...

Szerző: Acsai N. Ferenc

Fotó: vidi.hu

További hírek