KOKÓ:

"Teljesen más meccs lesz a májusihoz képest"

A múltkori 2-0-ás győzelmet azonban vasárnap is elfogadná középpályásunk, aki kitért arra is, lezárták a Gent elleni első meccset, most a legfontosabb feladat az Újpest legyőzése.

"Az egész csapat nagyon szervezetten futballozott csütörtökön, mindenki tudta a feladatát, így nekem is könnyebb dolgom volt, amikor beálltam. Természetesen nagyon örülök, hogy az én passzom után szerezte a győztes találatot Nikó, és így - azzal együtt, hogy kapott gól nélkül hoztuk a mérkőzést - sikerült egy biztató eredményt elérnünk. Azóta már kielemeztük a Gent elleni összecsapást és le is zártuk, teljes erőnkkel az Újpest elleni bajnokira készülünk. Sajnos az első fordulóban csak döntetlent tudtunk elérni a Pápa ellen, úgyhogy most Újpesten javítani szeretnénk, mindent megteszünk, hogy ez sikerüljön. Egészen más meccs lesz, mint a májusi, hiszen ellenfelünknél komoly változások történtek és sokkal nyugodtabban is dolgozhatnak, mint az előző szezonban. Úgyhogy a játék képe teljesen más lesz, az eredmény viszont maradhatna ugyanaz, mint legutóbb" - nyilatkozta Kovács István a vidi.hu-nak.

Szerző: Acsai N. Ferenc

Fotó: vidi.hu

További hírek