SIMUT MARIO

"Fontos, hogy stabilan védekezzünk, hátul koncentráltak legyünk"

Simut Mario korábban az U19-es válogatottnál dolgozott együtt vasárnapi ellenfelünk, a Nyíregyháza vezetőedzőjével, Tímár Krisztiánnal.

"Nem vár ránk könnyű mérkőzés vasárnap este Nyíregyházán, hiszen egy újonc csapat mindig kettőzött erővel küzd, hogy bebizonyítsa, ott van a helye a legjobbak között, ráadásul ez egy különleges, stadionavató találkozó lesz, ahol biztos, hogy nagyon sok hazai szimpatizáns szurkol majd a Nyíregyházának. Abban is biztos vagyok, hogy a mi lelkes drukkereink is elkísérnek bennünket, ahogy máskor is szoktak, úgyhogy egy kifejezetten jó hangulatú, de nehéz meccsre számítok. Nyilván a korábbi hetekkel ellentétben ezúttal már nincs kettős terhelés, egész héten a Nyíregyházára tudunk készülni, ezáltal szerintem frissebb lesz a csapat. A hazaiak vezetőedzőjét, Tímár Krisztiánt jól ismerem, az U19-es válogatottban dolgoztunk együtt és azóta is tartjuk a kapcsolatot. Hozzám hasonlóan ő is futballozott kint Angliában és az első időszakban nagyon sokat segített nekem, amikor meghívott az utánpótlás-válogatottba. Úgy gondolom, hasonlóan támadó szellemű focit játszat a Nyíregyházával, ahogy tette azt velünk a válogatottban. Többször szerepeltem nála tízes poszton és mindig agresszív letámadást kért tőlem és a többi játékostól is. Biztos vagyok abban, hogy főleg hazai környezetben ellenünk is támadólag küldi majd pályára a csapatát. Az NB II-ben is nagyon sok gólt szerzett a Nyíregyháza, de emlékezzünk a Ferencváros elleni kupameccsükre is, ahol szintén megnehezítették a bajnokcsapat dolgát. Fontosnak tartom, hogy stabilan védekezzünk, hátul koncentráltak legyünk. Szerintem a két szélen lesznek majd területek, ahol támadhatunk, nagyon remélem, hogy sikerül három ponttal hazatérnünk Nyíregyházáról" - nyilatkozta honlapunknak Simut Mario.

Simut Mario

#16

Simut Mario

Védő

2024-2025 szezon

15 Meccs

1 Gól

907 Játszott perc

Szerző: Wéninger Ákos

Fotó: fehervarfc.hu

További hírek