SPANDLER CSABA

"Nagyon szomorú vagyok az eredmény miatt"

Spandler Csaba szerint az első félidőben lezárhattuk volna az újpesti mérkőzést, a második játékrészben viszont kétszer mögénk került és gólt szerzett az ellenfél.

"Már az első félidőben lezárhattuk volna az összecsapást, úgy éreztem, hogy domináltunk és az Újpest fölé nőttünk. Ültek a labdakihozatalaink, jó támadásokat vezettünk, sajnos a helyzeteink azonban kimaradtak. Készültünk a héten az Újpest gyors támadóira, de sajnos sikerült mögénk kerülniük és szinte két ugyanolyan gólt kaptunk pár perc leforgása alatt - erről mindenképp beszélnünk kell majd egymás között. A helyzeteink alapján szinte egy megnyert meccset engedtünk ki a kezünk közül, így nagyon szomorú vagyok az eredmény miatt. A második félidő első húsz percében is nekünk voltak helyzeteink, kapufát is lőttünk, de lekontráztak minket, a játékrész felénél fordult egy kicsit a meccs képe. Az első góljukra tudtak rúgni gyorsan még egyet, rosszul jöttünk ki a hajrából. Mi nem tudtuk lezárni a mérkőzést, sajnos nekik sikerült" - értékelt honlapunknak az Újpest elleni 2-0-s vereség után hátvédünk, Spandler Csaba.

Szerző: Óházy Bálint

Fotó: fehervarfc.hu

További hírek