PETŐ TAMÁS

"Nagyon nehéz mérkőzést várok egy erős ellenféllel szemben"

Csapatunk csütörtökön 19 órakor lép pályára a GSP Stadionban az Omonoia FC ellen a Konferencia Liga 3. selejtezőkörének első mérkőzésén.

"Egészen hihetetlen, ami az utazás során másodszor is megtörtént velünk, ilyen késésre szerintem nem lehet felkészülni. Nagyon későn érkeztünk meg szerdán a szállodába, de bízom benne, hogy ez nem lesz hatással a játékunkra és a játékosaink ki tudják magukat pihenni. Sikerült feltérképeznünk az ellenfelünket, hiszen bár a bajnokság náluk még nem kezdődött el, a felkészülési meccseiken kívül volt már két tétmérkőzésük a nemzetközi kupában. Látjuk, hogy nagyon agresszívan letámadnak, támadásban nagyon gyors játékosaik vannak, jól egy az egyeznek. Más a stílusuk, mint az előző, azeri ellenfelünknek, próbálnak játszani, keresni a játékosaikat és egy az egy elleni szituációkat kialakítani mind a szélen, mind a pálya közepén. Nekik ez lesz a második hazai meccsük az új vezetőedzőjükkel és az új csapatukkal, egy nagyon nehéz mérkőzést várok egy erős ellenféllel szemben " - nyilatkozta vezetőedzőnk, Pető Tamás az Omonoia FC elleni Konferencia Liga-odavágó előtt.

Szerző: Óházy Bálint

Fotó: fehervarfc.hu

További hírek