MOL Magyar Kupa - a Budafok legyőzésével már az elődöntőben vagyunk

Romic öngóljával és Stopira fejesével nyertünk 2-0-ra.

A MOL Magyar Kupa negyeddöntőjében a Budafoki MTE-t láttuk vendégül Székesfehérváron. Az egymeccses párharcra a Kovács D. - Bolla, Rus, Stopira, Hangya - Pinto, Fiola - Nego, Houri, Petrjak - Szabó L. kezdőt küldte pályára Szalai Tamás megbízott edző. A Budafokkal egyébként már negyedszer néztünk farkasszemet ebben a szezonban, az eddigi három alkalom bajnoki mérkőzés volt, mindháromszor nyertünk - legutóbb vasárnap 2-1-re

A 3. percben Szabó Levente hozta majdnem zavarba a vendégek kapusát, de még idejében mentett Póser Dániel. A 12. percben újra fiatal támadónk vétette észre magát, 15 méterről tekert kapu fölé. A félidő felénél - egy sarokrúgást követően - Stopira fejelt messziről kapura, Póser magabiztosan fogta meg a labdát. A vendégek először az első félóra végén veszélyeztettek, Kulcsár oldalszabadrúgása szállt el veszélyesen keresztben a kapunk előtt. Egy perccel később Romic került váratlanul ziccerbe, 7 méterről azonban fölé lőtt. A 36. percben Houri szöglete után Stopira fejelt kapu fölé, majd hasonló szituáció játszódott le a 44. percben is, vagyis szöglet után Stopira fejelt, de nem talált kaput. Gól nélküli döntetlennel mentek pihenni a csapatok.

Szünetben négyet is cserélt a vendégek mestere, Csizmadia Csaba, mi nem változtattunk. A 47. percben Skribek távoli, lapos lövését védte magabiztosan Kovács. Nem sokkal később fél perc alatt helyzet alakult ki mindkét oldalon, előbb Skribek 14 méteres lövését védte Kovács, majd Petrjak lőtt 8 méterről kapu mellé. Egyre jobban nyomtunk, az 57. percben Pinto beadását követően Vaszicsku mentett hatalmasat a berobbanó Nego elől, a 63. percben Houri lőtt kapu fölé 14 méterről. Néhány minutummal később Petrjak elé pattant a labda egy szögletet követően, ukrán szélsőnk kapásból, nagy erővel lőtt kapu mellé. A 68. percben érett góllá a fölényünk: Pinto adott be balról, a labdára érkezett a szülinapos Zivzivadze, de végül nem róla, hanem a mögötte álló Romicról pattant a hálóba a labda, öngól (1-0).

Sokat nem kellett várni, hogy megduplázzuk az előnyünket, alig 10 perccel a vezető-gól után Dárdai tekert a rövid sarok irányába egy szabadrúgást jobbról, Stopira remek ütemben érkezett és közelről a bal felsőbe bólintott (2-0). 

A második Vidi-góllal nagyjából el is dőlt a találkozó, a maradék negyedórában Pinto blokkolt lövését (79. perc), Petrjak oldalhálóba ment próbálkozását (80. perc) és Zivzivadze nagy helyzetét (84. perc) jegyezhettük fel, utóbbinál Póser védett szépen. Kovács Dánielnek egyszer kellett közbeavatkoznia, Kulcsár szabadrúgását hárította nem sokkal a vége előtt. Az eredmény már nem változott, magabiztos, 2-0-ás győzelemmel jutottunk a legjobb négy közé a MOL Magyar Kupában. 

Szerző: molfehervarfc.hu

Fotó: molfehervarfc.hu

További hírek