Magyar Kupa: csak a továbbjutás elfogadható

Megnyugtató előnnyel utazik a csapat holnap Szombathelyre, amelyből azonban négy meghatározó játékos is hiányzik majd.

Nagy nem lesz ott Szombathelyen holnap.

- Az ősszel lejátszott első mérkőzésen szerzett háromgólos előny birtokában megengedhetjük magunknak, hogy nem a legösszeszokottabb csapattal játszunk Szombathelyen - mondta honlapunknak dr. Mezey György, vezetőedző. - Inkább azok a játékosok kapnak szerepet szerdán, akik eddig kevesebb szóhoz jutottak az első keretnél. Ez a kupavisszavágó egyben az utolsó lehetőségünk is arra, hogy az elkövetkezendő, hatmeccses sorozat előtt regeneráljuk a szükséges embereket. Nem utazik velünk André Alves, Nagy Dániel, Elek Ákos és Mladen Bozsovics, valamint a sérüléssel küzdő Farkas Balázs, illetve Izing Martin sem. Csak a továbbjutással leszek elégedett, ugyanakkor már a hétvégi, MTK elleni bajnoki jegyében figyelem az egyéni teljesítményeket.

További hírek