INTERJÚ

Mirko Maric: "Nem játszottunk az elvárható szinten, de a továbbjutás nem forgott veszélyben"

A Kalju elleni visszavágót követően horvát csatárunk értékelt.

A Videoton FC csütörtök este 1-1-et játszott a Nõmme Kalju FC ellen az Európa Liga második selejtezőkörében és 4-1-es összesítéssel továbblépett a harmadik fordulóba. A találkozót követően csapatunk csatárát, Mirko Maricot kérdeztük.

"Nem játszottunk úgy, ahogy tőlünk elvárható lenne, elmaradtunk tudásunk legjavától. Megszereztük ugyan a vezetést, de büntetőből egyenlíteni tudtak a vendégek. Később ugyan adódott néhány helyzetünk, de ezek kimaradtak. Ellenfelünkön látszott, hogy abszolút nem volt veszítenivalójuk, jól futballoztak. A legfontosabb ezzel együtt az, hogy nem szenvedtünk vereséget és a továbbjutásunk sem forgott veszélyben. A Bordeaux-val még egyáltalán nem foglalkozunk, hiszen legközelebb a Puskás Akadémiával játszunk, az az elsődleges" - fogalmazott a mérkőzést végigjátszó horvát támadó.

Szerző: Guber Péter

Fotó: vidi.hu

További hírek