ELLEN-ÉRV

Marko Nikolics: "Úgy készülünk, mint egy nemzetközi kupameccsre“

Az FK Partizan vezetőedzője örül annak, hogy erős ellenféllel találkoznak a bajnoki szünetben.

„Nagyon jó formában vagyunk, nem szeretnénk, ha ez megtörne a bajnoki szünetben. Harcolunk a bajnoki címért, nem kell mondanom, hogy ez a legfontosabb egy olyan klubnak, mint a Partizan. Három ok miatt szerettünk volna a Vidivel megmérkőzni. A legutóbbi bajnoki szünetben a PAOK ellen játszottunk hazai pályán sok néző előtt egy remek hangulatú meccset. Az elmúlt években a Partizan szinte mindig érdekelt volt a csoportkörökben, nálunk megszokott dolog, hogy kemény, nemzetközi mérkőzéseket vívunk. Most sajnos a nyár elején, még az érkezésem előtt kiestünk a selejtezőkben, de fontosnak tartom, hogy kihasználjuk az ilyen lehetőségeket, ezért úgy készülünk most is, mint egy nemzetközi kupamérkőzésre, nem véletlenül edzettünk már itt tegnap este. Másrészt jól ismert történelme van a két klub korábbi találkozóinak, harmadrészt pedig a Partizan mindig törődik volt játékosaival, így örülünk, hogy Danko Lazovics és Marko Scsepovics jelenlegi csapatával játszhatunk. Képben vagyok a magyar labdarúgással, nyáron itt voltam a Vidi-Cukaricki mérkőzésen is, de más magyar csapatok szereplését is követem, mert érdekel a régió labdarúgása. Évről-évre fejlődik a magyar foci, egyre jobb az infrastruktúra és jobbak a csapatok is“mondta az FK Partizan augusztusban kinevezett mestere, Marko Nikolics, akinél arról is érdeklődtünk, hogy kikre érdemes este figyelnie a nézőknek a fiatal szerb tehetségek közül.

„Természetesen vannak új tehetségek, hiszen a Partizan az Ajax mögött a második legtöbb játékost adta az európai topligáknak, ez nem véletlen. A lehető legerősebb csapattal jöttünk, leszámítva azokat a fiatalokat, akiknek most az U21-es válogatottban van jelenésük. Ettől függetlenül is itt lesz 6-7 tehetséges srác, akikre érdemes figyelnie a magyar közönségnek, de neveket sosem szoktam kiemelni, mert számomra mindenki egyformán fontos a csapatban, így most sem neveznék meg senkit“nyilatkozta a 37 esztendős szerb szakember. 

Szerző: Gressó Gergely

Fotó: Getty Images

További hírek