SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ

Marko Nikolics: "Mindenki a maximumot fogja nyújtani"

Vezetőedzőnk mellett Kovácsik Ádám vett részt a mérkőzés előtti szokásos sajtótájékoztatón.

A MOL Vidi FC december 13-án 18:55-ös kezdettel a Chelsea FC-t fogadja az Európa Liga 6. játéknapján. A mérkőzést megelőző napon - a szokásoknak megfelelően - sajtótájékoztatóra került sor, amelyen Marko Nikolics vezetőedző mellett ezúttal kapusunk, Kovácsik Ádám vett részt.

Marko Nikolics így fogalmazott:

"Nagy meccsünk lesz holnap, szeptemberben még senki sem számított rá, hogy ennek tétje lehet, hogy így fogunk állni az utolsó játéknapon. Jól képviseltük a magyar labdarúgást Európában. A BATE-hoz hasonlóan 6 ponttal rendelkezünk és most a legnehezebb ellenfél, a Chelsea FC vár ránk. A játékosaim már korábban is bebizonyították, hogy csodát tudnak tenni, ezt most mégegyszer megtehetik a londoniak ellen is, hiszen azt gondolom, csütörtökön már egy pontszerzés is csodaszámba menne. Biztos vagyok benne, hogy játékosaim különleges motivációval lépnek pályára holnap, ráadásul telt ház előtt. Ha azt kérdeznék, ki tart velük Magyarországra és ki nem, nem tudnék válaszolni, de egyébként sem igazán számít, hiszen az úgynevezett B-csapatuk is bajnok lenne a világ legtöbb bajnokságában. Ha nem jön Hazard, ott van Pedro, ha nem jön Kanté, játszik Fábregas, ha nem jön Giroud, ott van Morata és így tovább - nincs igazán különbség. Az eredményt nem tudom holnapra garantálni, de afelől nincsen kétségem, hogy mindenki a maximumot próbálja majd nyújtani a Chelsea ellen" - fogalmazott vezetőedzőnk.

Kovácsik Ádám így fogalmazott:

"Nagyon várom a holnapi összecsapást, hiszen már a Stamford Bridge-en is szerettem volna ott lenni a pályán. A sors úgy hozta, hogy csak akkoriban épültem fel, így a kispadra leülhettem, de játszani nem tudtam. A körülményeket tekintve ez is ugyanolyan mérkőzés lesz, mint a többi, jó pályán, sok néző előtt. Azt megígérem a csapat nevében is, hogy mindenki 100%-ig odateszi magát és aztán majd meglátjuk, mire lesz elég. Igazából már mostanra is olyan dolgot értünk el, amire senki nem számított, főleg, amikor a nyáron a Dudelange ellen nyögvenyelősen jutottunk tovább. Később jött a Ludogorets és akkor is azokat a hangokat lehetett hallani, hogy marad nekünk az EL-selejtező, mégis megoldottuk azt is és a Malmö elleni párharcot is. A BL-playoffban is szinte csak mi hittünk benne, mégis majdnem sikerrel zártuk, aztán ugyanez történt, amikor a csoport sorsolását megtartották - és most itt vagyunk, holnap feltennénk az i-re a pontot. 2018 az eddigi legjobb év pályafutásomban és még mindig nincs vége, az energiatartalékainkat még kétszer mozgósítanunk kell. Az én helyzetem abból a szempontból jó, hogy valójában egyik nemzetközi mérkőzésen sem fordult elő, hogy akár 10 lövés eltalálja a kapumat és jobbra-balra kelljen ugrálnom, sőt még a londoni találkozón Tujvellel sem ez volt a szituáció, klasszikus értelemben vett védéseket nem igazán kellett bemutatnia. A Chelsea-nek bizonyára holnap is sok szöglete, szabadrúgása lesz, ezeknek a semlegesítése az én feladatom lesz és persze úgy készülök, hogy ha akár csak egy lövés is jön, azt védeni tudjam. Ismétlem, mindent meg fogunk tenni a siker érdekében a holnapi összecsapáson" - nyilatkozta Kovácsik Ádám.

Szerző: Guber Péter

Fotó: molvidi.hu