TUDÓSÍTÁS

Magabiztos győzelem - négyet lőttünk a Diósgyőrnek

Félidőben 2-0-ra vezettünk Lazovics duplájával, a második játékrészben Kovácsik tizenegyest védett és betalált Stefan, valamint Nego is.

A tabellán 6. helyezett DVTK együttesét fogadta csapatunk a Pancho Arénában az OTP Bank Liga 22. fordulójában. Mivel a Vidi mérkőzése volt az utolsó a körben, azt már tudtuk, hogy a Ferencváros 5-0-s sikerét követően tartanunk kell a lépést a zöld-fehérekkel.

A Diósgyőr csapatának három nagy hiányzója is akadt: Lipták Zoltán és Kocsis Gergő 5-5 sárga lap miatt kapott eltiltást, míg Brkovicsot az előző fordulóban, a mérkőzést követően állította ki a játékvezető. Együttesünk kisebb betegség miatt Huszti Szabolcsot, kisebb sérülés miatt Varga Józsefet nélkülözte, kezdőnk pedig változatlan volt a Vasas elleni találkozóhoz képest.

A meccs elején Stopira éles beadása jutott Antal kapus kezébe, majd a másik oldalon Bacsa fejese szállt fölé. A 9. percben Lazovics szabadrúgása után Stopira próbálkozott, de nem járt sikerrel. Négy perccel később megint a Danko-Stopira páros volt főszerepben, előbbi passza után utóbbi bombázott kapu mellé. A 21. percben megszereztük a vezetést: Marko Scsepovics adott be az alapvonal közeléből, a tizenhatoson kívülről, Stefan Scsepovics mögött elment a labda, Lazovics viszont üresen érkezett középen és magabiztosan Antal kapujába lőtt (1-0)!

Két perccel később Karan lövése ment el a kapunk előtt. A 26. percben már 2-0 volt az eredményjelzőn: Loic Nego szépen szerzett labdát, majd gyönyörűen Lazovicshoz passzolt, aki tovább akarta tenni Marko Scsepovics felé, de egy védőről visszapattant elé - többször is, mígnem támadónk 12 méterről, bal lábbal a kapuba továbbította a játékszert (2-0)!

A 35. percben Lazovics szöglete kis híján érintés nélkül csavarodott a kapuba, de Antal figyelt és kipaskolta. A következő percekben több szögletet is rúghattunk egymás után, mindegyik veszélyes volt, de a kapuba nem sikerült betalálnunk. Szünet előtt még egy Ugrai és egy Scsepovics lövést láthattunk, egyik sem volt túlzottan veszélyes.

Szünetben videóval emlékezett meg klubunk UEFA Kupa-döntős csapatunk alapemberéről, sokak korábbi nagy kedvencéről, Májer Lajosról. Vasárnap lesz 20 esztendeje, hogy "Matyi" elhunyt.

A 47. percben Pátkai labdájával Lazovics lépett ki, de Antalt találta el. Pár perccel később Bacsa ollózott a bal alsó mellé egy beadást 10 méterről. Az 58. percben Lazovics szerzett labdát térfelünkön, majd gyönyörűen szöktette a fellazuló diósgyőri védelem jobb oldalán Marko Scsepovicsot. Támadónk betolta a tizenhatosra, majd jobb oldalt érkező testvéréhez, Stefanhoz játszott, aki közelről a kapuba passzolt (3-0)!

A 66. percben Ioannidis próbálkozását védte magabiztosan Kovácsik. Öt perccel később Marko Scsepovics lövése ment mellé. A 75. percben Fiola Attilát látta szabálytalannak a játékvezető a tizenhatoson belül és büntetőt ítélt. Kovácsik Ádám azonban remek vetődéssel kiütötte a bal alsóba tartó labdát. Ez volt a szezonban a negyedik (!) büntető, amit védett kapusunk. 

Két perccel később sajnos ő is tehetetlen volt, egy diósgyőri kontra végén Óvári talált a kapunkba (3-1).

A vendégek mindent megtettek, de nem forgott veszélyben a vezetésünk, sőt a legvégén a negyedik gólunkat is megszereztük: Kovács István ugratta ki Nikolovot, aki felnézett, majd a jobb oldalon érkező Negóhoz játszott, ő pedig közelről a kapuba passzolt (4-1)!

A lefújás előtt még egy örömteli esemény történt, Réti Patrik debütált az NB I-ben, majd pályára lépését követően fél perccel Vad II le is fújta a találkozót.

Magabiztosan győztünk és továbbra is a Ferencváros nyomában vagyunk. A következő fordulóban újra hazai meccs következik, a Balmazújvárost fogadjuk Felcsúton. 

 

Szerző: Vidi.hu

Fotó: vidi.hu

További hírek