Lyes Houri: "Fontos lenne a mérkőzés elején gólt szereznünk"

Francia játékosunk szerint a csapat képes arra, hogy a rendes játékidőben kiharcolja a továbbjutást. 

"Nagyon fontos mérkőzés vár ránk szerda este a ZTE ellen. Sajnos az első találkozón magunknak tettük nehézzé a párharcot, a meccs elején gólokat szerezhettünk volna és akkor most sokkal könnyebb helyzetből várhatnánk a visszavágót. Ugyanakkor a múlton már nem változtathatunk, 0-2-ről kell kiharcolnunk a továbbjutást. Fontos lenne, hogy a találkozó elején gólt szerezzünk. A szombati, Puskás Akadémia elleni győzelemből erőt kell merítenünk. Bebizonyítottuk, hogy idegenben egy olyan csapatnak is tudunk négy gólt lőni egy félidő alatt, amelyik még nem szenvedett vereséget idén a bajnokságban. Persze minden mérkőzés más és más, éppen ezért mondom azt, hogy fontos lenne a mérkőzés elején gólt szereznünk, emellett pedig természetesen arra is figyelni kell, hogy ne kapjunk egy gólt sem, hiszen akkor már négy találatra lenne szükségünk a továbbjutáshoz. Képesnek érzem magunkat arra, hogy a rendes játékidőben kiharcoljuk a továbbjutást, de ehhez mindenkinek a maximumot kell nyújtania" - nyilatkozta honlapunknak Lyes Houri. 

Szerző: Wéninger Ákos

Fotó: molfehervarfc.hu

További hírek