Különleges jubileum: 40 esztendő a Vidinél!

Amikor az '50-es években új református lelkész került a faluba és megkérdezte a gyerekeket, ki mi szeretne lenni, Jani bácsi azt válaszolta: Puskás Öcsi, vagy sportminiszter. Végül egyik sem lett, de negyven éve már, hogy a Vidinél, vagyis inkább a Vidiért dolgozik. 

- Nagy játékos múltam nincs, nem voltam kiemelkedő tehetség. Mivel ezt magam is láttam, 26 éves koromban úgy döntöttem, inkább edzőként dolgozom, s ugyan a megye I-ben még 32-33 éves koromban is pályára léptem, futballistaként nagy sikereket nem könyvelhetek el. Utánpótlás-edzőként kerültem Lovasberényből a MÁV-Előréhez, ahol később technikai vezető lettem - emlékezett vissza Jani bá' a kezdetekre, majd így folytatta: 1977-től a MÁV-Előrénél voltam ifjúsági edző és utánpótlás-vezető. Hadd büszkélkedjek azzal, hogy az akkori ifi-csapatommal, amelynek Orbán Viktor is a tagja volt, az országos bajnokságban a harmadik helyig meneteltünk. Ezek után természetes volt, hogy edzőként szerettem volna folytatni, azonban Bencsik István elnök és Szalmássy Tamás ügyvezető úgy döntött, módszertani főelőadóként a futball, a tájfutó, az atlétika és a kerékpáros szakosztályok munkáját fogom ellenőrizni.

Németh János 1987-ig irányította az említett sportágak szakmai és pénzügyi életét. Mindemellett továbbra is foglalkozott a fiatal focistákkal, mert akkoriban az volt a gyakorlat, hogy minden főállású munkatársnak volt egy utánpótlás-csapata.

- Attól kezdve, hogy dr. Brávácz Ottó elnöksége idején a futballklub önálló életre kelt, technikai vezetőként dolgoztam egészen 1993-ig. Ezt követően Horváth Gábor vette át a helyem, én pedig az 1976-77-es születésűekből álló csapatot edzettem, akik között olyan, később NB-I-es játékosok voltak, mint Dvéri Zsolt, Róth Ferenc, Varga István, Bognár György vagy Domján Attila. Sok helyen megfordultam ezzel a gárdával nemcsak itthon, hanem Európában is, és szinte csak sikereink voltak.

Az emlékek közül akad jó is rossz is, bár utóbbit nem szívesen mesél. Annyit azért elárult, hogy hosszú pályafutása alatt a legrosszabb időszakot akkor élte át, amikor 2000 tavaszán ki akarták zárni a klubot az NB I-ből. Szerencsére a vádak alól sikerült tisztáznia magát az egyesületnek, de Jani bácsi közel tíz kilót fogyott. A sok szép élmény közé tartoznak a hosszú külföldi túrák, közülük is kiemelkedik az 1989-es bő, egy hónapos indiai út, amelynek során magyar olimpiai válogatottként szerepelt a Videoton - a szovjet, a lengyel, az iraki, iráni, dél-koreai, az észak-koreai és az indiai válogatott ellen - és megnyerték a Nehru Kupát. Természetesen erről a sztoriról is nyilatkozott honlapunknak Jani bácsi még 2015-ben.

"Úgy utaztunk Indiába, a Nehru Kupára, mint a magyar olimpiai válogatott. Itthon tudtak erről a szövetségben, és áldásukat adták rá. Brávácz Ottóra azt mondtuk, hogy ő az MLSZ elnöke, Hartyáni Gábort kineveztük szövetségi kapitánynak, én pedig mint menedzser voltam jelen" - kezdte a hihetetlen kaland élménybeszámolóját legendánk. 

"Ez egy jelentős nemzetközi torna volt, melyen a szovjet olimpiai válogatott mellett a lengyel olimpiai válogatott, Korea, Irak, és India válogatottja vettek részt. A szövetségtől kaptunk válogatott felszerelést, szóval a mérkőzéseken magyar válogatott mezben léptünk pályára. Két-három nappal később azonban lebuktunk, hogy mi nem is az olimpiai válogatott vagyunk, hanem a Videoton, hiszen edzéseken Vidi szerelésben gyakoroltunk.  Addigra már olyan népszerűek voltunk Indiában, hogy nem tudtak, és igazából nem is akartak semmit sem tenni a szervezők, hagyták, hogy magyar olimpiai válogatott néven szerepeljünk tovább a tornán. Népszerűségünket mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy még egy indiai esküvőre is meghívták a csapatot. Harminc napig voltunk Indiában, aki ott volt, az sosem felejti el. Nem csak azért, mert végig jól szerepeltünk a tornán, hanem, mert annyi élménnyel gazdagodtunk, mint más egész életében. Számomra az egyik legnagyszerűbb dolog az volt, hogy a hatalmas elefántok ott kóricáltak mellettünk nap mint nap az utcákon. Szintén szokatlan látvány volt számunkra az, hogy a stadionban, ahol a meccseket játszottuk, minden nap kicserélték a gyepet. Ezt nem úgy kell elképzelni, mint manapság, amikor lerakják a gyepszőnyeget, hanem több száz indiai asszony szálanként tette helyére minden nap a friss fűszálakat. A stadion befogadóképessége körülbelül 50 000 fő volt és minden meccsen megteltek a lelátók. Minden csapat vitt magával egy játékvezetőt is a tornára. Velünk Puhl Sándor utazott ki Indiába, aki néhány évvel korábban kezdte el pályafutását. A tornán aztán megválasztották a legjobb játékvezetőnek, úgy emlékszem ez volt az első komolyabb nemzetközi díja. A keretünkben többnyire 20 év körüli fiatal futballisták szerepeltek. Legelső mérkőzésünket Koreával játszottuk, és 3-0-ra nyertük. A szálloda dolgozói hatalmas csinadrattával fogadtak minket, olyan tűzijáték és petárdázás volt, mint szilveszterkor.