Féltünk, hogy a pálya talaja miatt élvezhetetlen lesz a játék, szerencsére pont az ellenkezője történt, jó iramú, sok gólos mérkőzést játszott a két csapat.
Sajnos a mérkőzés elején még nem a focié volt a főszerep, ugyanis a hazai drukkerek egy csoportja megtámadta a vendégszektorban helyet foglaló maroknyi fehérvári szurkolósereget. Hosszú perceket kellett arra várni, hogy a biztonsági emberek megérkezzenek a vendégszektorhoz, azonban a balhé végét az jelentette, amikor a rendőrök jöttek a stadionba. Ekkor még egyébként néhány zalaegerszegi szurkoló egymással is összeverekedett közvetlenül a sajtópáholy melletti szektorban.
Szerencsére a játékosok nem a lelátón történtekkel foglalkoztak, hanem a focival. Az 5. percben Uros Nikolics került helyzetbe - Mitrovics adott pazar labdát - és higgadtan értékesítette azt, 14 méterről lőtt a hazai kapuba (0-1). Három perccel később Gyurcsó adott jó labdát Viníciusnak, aki egy fehérvári szögletet követően elöl maradt, majd csatárokat megszégyenítő módon kicselezett két zalaegerszegi védőt, végül 14 méterről, jobb külsővel kapura lőtt, amit Jahic még kapufára tolt, onnan azonban a labda a kapuba került (0-2). A 11. percben Haraszti előtt adódott lehetőség az újabb gól megszerzésére, fiatal támadónk azonban centikkel ugyan, de kapu fölé lőtt. A 18. percben egy hazai szögletet követően Pavicevic fejelt közelről kapura, a labda a jobb kapufáról éppen Nánási elé pattant, aki közelről szépített (1-2). Nem örülhettek sokáig a hazaiak, ugyanis a 20. percben Kovács adott nagy labdát Gyurcsónak, aki éles szögből, nagy erővel lőtt kapura, Jahic ezt még bravúrral védte, a kipattanót viszont Uros Nikolics bombázta a zalaegerszegi kapu jobb felső sarkába (1-3). A 33. percben Gyurcsó próbálkozott 17 méterről, két perccel később pedig Frizoni lőtt hasonló távolságból kapura, egyik lövésből sem született azonban gól. A 43. percben Kassai ítélte meg úgy, hogy Szekeres a 16-oson belül utolsó emberként szabálytalankodott az egyik hazai játékossal, ezért egyből piros lapot kapott fiatal védőnk, a hazaiak pedig büntetőt lőhettek. Pavicevic állt a labda mögé, és a jobb alsóba lőtte azt, Tujvel hiába érezte meg az irányt, nem volt esélye védeni a jól helyezett lövést (2-3).
A második félidő első perceiben sok apróbb szabálytalanság miatt nem alakult ki olyan folyamatos játék, mint ami az első félidőt jellemezte, ráadásul a sok csere is tördelte a mérkőzést. A 62. percben sikerült gólra váltania a Zalaegerszegnek az emberelőnyt. Hajdú adott be a bal szélről, a labda átszállt mindenki feje fölött, a hosszú oldalon pedig Grbic érkezett és 7 méterről nem hibázott (3-3). Tíz perccel később Kovács gyönyörű cselekkel játszotta tisztára magát a hazai 16-oson belül, majd éles szögből hatalmas gólt lőtt (3-4). Nem sokkal később fiatal támadónk az előkészítésben is jeleskedett, ugyanis a jobb szélről tökéletesen kanyarította a labdát a hosszú oldalon érkező Oliveira elé, aki előbb egy pimasz csellel elfektette Jahicot, majd ezt követően az üres kapuba lőtt (3-5). A végeredményt a csereként pályára lépő Nikolics Nemanja állította be a 85. percben (3-6).
A két csapat élvezetes, jó mérkőzést játszott egymással. Elismerés illeti a hazai együttest, hogy a tetemes hátrány ellenére is végig becsülettel küzdött. Összesítésben 10-3-mal jutottunk a Magyar Kupa következő fordulójába, ahol az ellenfelünk a szintén NB II-es Vác lesz. Az első mérkőzést február 23-án, 14 órakor rendezik meg Vácon.
Szerző: Wéninger Ákos
Fotó: vidi.hu