INTERJÚ

"Nagyon örülök, hogy megszereztem első góljaimat tétmérkőzésen"

Uros Nikolics elárulta, hogy a Zalaegerszeg elleni kupasiker alkalmával sokkal többször kellett a támadásokba bekapcsolódnia, mint korábban.

"Nagyon örülök, hogy megszereztem első góljaimat tétmérkőzésen a Vidiben. Az ötödik percben szenzációs labdát kaptam Mitrovicstól, nekem már nem volt nehéz dolgom a befejezésnél. A második találatomhoz egy kis szerencse is kellett, hiszen Gyurcsó lövését követően a hazai kapus pont elém ütötte a labdát, amit sikerült kapásból a kapuba lőnöm. Boldog vagyok, de a legfontosabb az, hogy megnyertük a mérkőzést, méghozzá nagyon magabiztosan, annak ellenére, hogy több mint egy félidőt emberhátrányban játszottunk. José Gomes azt kérte tőlem, hogy bátran kapcsolódjak be a támadásokba. Korábban főleg védekező feladatokat kellett ellátnom a középpályán, most azonban legalább ennyire fontos, hogy aktívan részt vegyek a támadójátékban is. Remélem tavasszal bajnokin ugyancsak sikerül gólt lőnöm. Persze a legfontosabb az, hogy a csapat eredményesen szerepeljen, erre pedig úgy érzem, minden esélyünk megvan" - nyilatkozta honlapunknak a két gólt szerző Uros Nikolics.

Szerző: Wéninger Ákos

Fotó: vidi.hu

További hírek