LIGAKUPA

Két korábbi győztes csatája lesz Pakson

Csapatunk háromszor, míg a zöld-fehérek egyszer nyerték meg eddig a Ligakupát. Hozzánk hasonlóan, ők is győzelemmel rajtoltak szerdán. Csak a Paksi Stadion főlelátója lesz nyitva és kizárólag a helyszínen tudnak jegyet vásárolni szurkolóink 500, ill

Az eddigi hét kiírásból a Vidi háromszor (2008, 2009, 2012), a Paks egyszer (2011) bizonyult a legjobbnak, egyszer-egyszer pedig mindkét csapat döntőbe jutott, de azt elveszítette.

A Ligakupa legelső sorozatában rögtön egy csoportba kerültünk a tolnai együttessel. Idegenben 2-1-re kikaptunk, Sóstón viszont 3-1-re győztünk. Az akkori lebonyolításnak (ősszel és tavasszal is volt egy-egy "kis döntő", a végén a két győztes játszotta az "igazi" döntőt) és a sorsolásnak köszönhetően a tavaszi csoportbeosztásnál is a mi négyesünkbe került a Paks. Sajnos mindkétszer kikaptunk tőlük (0-1 és 1-3), igaz ez sok jelentőséggel nem bírt, hiszen az őszi sorozatot mi nyertük, így a döntő már garantálva volt a tavaszi eredményektől függetlenül.

A következő szezonban nem találkoztunk, majd az azt követőben (2009-2010) megint csoportellenfelek lettünk. Oda-vissza megvertük őket, érdekes, hogy később mégis (sikertelen) döntőt játszhattak.

2010-2011-ben a legjobb nyolc között került össze a két gárda, és meglepetésre, több idegenben lőtt góllal a Paks jutott az elődöntőbe. 1-1 volt az első meccs Sóstón, majd 0-0 a visszavágó. Ez a gólnélküli találkozó volt eddig az utolsó Vidi - Paks a Ligakupában, nyolc mérkőzésen 10 gólt szereztünk az évek alatt, Kocsis, Farkas, Sitku, Fehér, Disztl D., Olasz, Purovic, Alves egyszer, míg Vujovic kétszer talált be a zöldek kapujába.

Kedden 16.30-kor az Atomvárosban újra megmérkőzik a két csapat. Horváth Ferenc tanítványai, hozzánk hasonlóan győzelemmel kezdték a 2013-2014-es Ligakupa-sorozatot, 4-2-vel küldték haza a Kozármislenyt. A gólokat Szabó János, Tököli, Hullám és a Honvédtól igazolt új szerzemény, Délczeg Gergely szerezték. A szerdai kezdőcsapat egyébként mindössze 3 helyen egyezet azzal, amelyiket bajnoki meccsen 4-1-re vertünk augusztusban Székesfehérváron.

A keddi összecsapás játékvezetője Karakó Ferenc, a két asszisztens Horváth Róbert és Kis I. Balázs lesz, a tartalék játékvezetői teendőket Nazsa Tamás látja majd el. A mérkőzésen csak a Paksi Stadion főlelátója lesz nyitva és kizárólag a helyszínen tudnak jegyet vásárolni szurkolóink 500, illetve kedvezményesen (nyugdíjas, diák) 300 forintos áron.

Szerző: Acsai N. Ferenc

Fotó: vidi.hu

További hírek