VIDEOTON FC - FTC 1-3 (0-1)

Két góllal nyert a listavezető FTC Székesfehérváron

Csapatunk közel egy órát emberhátrányban játszott, és bár az egyenlítés még sikerült a második félidő elején, végül magabiztosan nyert az FTC.

Az OTP Bank Liga szombat esti mérkőzésén az éllovas Ferencváros látogatott Székesfehérvárra. A vendég zöld-fehérek ugyan gyorsan búcsúztak a nemzetközi porondtól, a bajnokságot azonban remekül kezdték Geráék, három fordulót követően 9 ponttal álltak az élen.

Gyászszünettel kezdődött a 87. Vidi-FTC összecsapás, csapatunk törzsszurkolójára, a nemrég elhunyt Zsédely Jánosra emlékeztünk egyperces néma csenddel. A találkozót a vendégek kezdték jobban, a 3. percben Varga kapott jó kiugratást, lövését Szolnoki blokkolta. Fél perc múlva Lamah nagy helyzetben leadott lövése pattant mellé egy védőről. A 11. percben egy ritkán látható öngóllal szerzett vezetést a Ferencváros. Danilovics jól jött ki és becsúszva elrúgta a labdát, de pont Hefflert találta el, akiről a kapunkba gurult a labda a 16-osról (0-1). A folytatásban is a zöld-fehérek domináltak. A 25. percben Lamah ment el a szélen, laposan középre adott, az érkező Varga nagy helyzetben, 10 méterről fölé lőtt. A 36. percben megfogyatkozott csapatunk, miután Andó-Szabó Sándor felmutatta a piros lapot csapatkapitányunknak. Történt ugyanis, hogy Vinícius egy a félpályánál elkövetett szabálytalanságért sárga lapot kapott, majd elkezdett reklamálni, egy piros lapért cserébe. Két perccel később Hajnal beadása után Gera fejelt fölé az ötösről. Négy perccel a félidő vége előtt Ramirez balról érkező beadásáról Varga centikkel maradt le, ez is nagy ferencvárosi helyzet volt. Még a szünet előtt egyenlíthettünk volna, Ivanovszki szép cselekkel ment el a balszélen, ballal lőtt, Dibusz nagyot védett. 

A szünetben Soumah helyére a sérüléséből felépülő Feczesint küldte pályára Bernard Casoni vezetőedző. Ezt a játékrészt remekül kezdtük, 4 perc elteltével sikerült egyenlítenünk emberhátrányban az éllovas ellen. Ivanovszki indította Szolnokit, aki középre passzolt, a labda Dibuszról visszapattant Ivanovszki elé, aki 8 méterről, jobbal, szép mozdulattal, a bal alsóba lőtt (1-1). Sajnos nem örülhettünk sokáig, az 57. percben ismét előnybe került a Ferencváros. Varga passzolt a les-gyanús helyzetben lévő Hajnalnak, aki a szélen indította Dilavert, ő pedig kapu elé tekert, Danilovicsról kijött a labda, érkezett Böde és estében a jobb alsóba lőtt néhány méterről (1-2). A 60. percben Varga szöglete után Ivanovszki fejelte ki a labdát, Hajnal kapásból lőtt 19 méterről, Danilovics nagyot védett. A 74. percben Ivanovszki indulhatott a Fradi kapuja felé, elment egy védő mellett, majd jobbal, 17 méterről laposan lőtt, Dibusz fogta a nem túl erős próbálkozást. Kilenc perccel a vége előtt Hajnal ívelt középre jobbról, Böde érkezett és estében a bal alsóba fejelt (1-3). A 83. percben bemutatkozott az élvonalban a 19 éves, saját nevelésű Sejben Viktor, aki a 91. percben akár gólt is szerezhetett volna, miután Oliveira passzát szépen vette át, de a lövése nem sikerült, így maradt az 1-3-mas végeredmény.

Csapatunk jövő héten az újonc Vasas otthonába látogat, a mérkőzést szombaton 18 órakor rendezik meg a Fáy utcában.

Szerző: Wéninger Ákos

Fotó: vidi.hu

További hírek