VIDEOTON FC - DEBRECENI VSC

Iványi vezeti a szerdai Ligakupa-meccsünket

Az elmúlt években több emlékezetes rangadót is vezetett nekünk a békéscsabai spori.

A futsal-játékvezetőként is ismert Iványi először 2006-ban vezetett bajnoki mérkőzést a Vidinek, csapatunk akkor a Diósgyőri VTK-t győzte le 2-0-ra.

Azóta többször is találkoztunk vele: a legfájóbb emlék talán a 2008-as bajnoki idénynyitón, Siófokon elszenvedett 1-0-s vereség és a tavaly márciusi Vidi - DVSC találkozó találkozó, míg a legkellemesebb – bár ez nyilván kinek-kinek más – a Győri ETO legyőzése 2009. májusában az ETO Parkban és az idei szezon 2. fordulójában aratott siker Újpesten.

A Monicomp Ligában - vagyis a 2010-2011-es szezonban - két meccsünket dirigálta, augusztus végén a DVSC-Teva elleni, idegenbeli találkozót, valamint a tavaszi - hazai - ZTE elleni meccset. Érdekesség, hogy a Magyar Kupa-sorozatban háromszor vezetett nekünk Iványi mérkőzést abban a szezonban: 2010 őszén a Szombathelyi Haladást, 2011 tavaszán a Budapest Honvédot győzte le csapatunk hazai pályán úgy, hogy Iványi fújta a sípot. Ezután következett a Kecskemét - Vidi Magyar Kupa döntő, amit szintén Iványi sporttárs vezetett.

Ha már a 2010-es őszi és a 2012-es tavaszi Debrecen elleni mérkőzés szóba került: citálhatunk olyan Vidi-Lokit is Iványi Zoltánnal kapcsolatban, amelyre roppant szívesen emlékszünk – a 2008-as Ligakupa-döntőt!

Iványi 2012. októberében vezetett nekünk utoljára meccset, méghozzá a Ferencváros elleni hazai találkozónkat.

Iványi Zoltánt szerdán Albert István és Aradi József segíti majd, a tartalékjátékvezető Oláh Gábor lesz.

Szerző: Wéninger Ákos

Fotó: vidi.hu

További hírek