SPORI

Solymosi vezeti a Fradi elleni rangadót

A veszprémi sporival ötödször találkozunk ebben a szezonban.

A 41 éves Solymosi Péter 20 éve, 1995-ben tett játékvezetői vizsgát, és 1997 őszén egy Várpalota – Badacsonytomaj ifjúsági mérkőzésen debütált. Hamar tagja lett az NB III-as játékvezetői keretnek, majd másfél év múlva besorolást kapott az országos keretbe, ahol először NB II-es, aztán NB I/B-s csapatok mérkőzéseit dirigálta.

A nemzeti bajnokság első osztályában 2000 őszétől tevékenykedik, 2002-ben vezette első meccsét, egy MTK – Matáv FC Sopron mérkőzést. A 2014-15-ös idényben az év legjobb játékvezetőjének választották.

Solymosival az elősző szezonban kétszer találkoztunk, Nyíregyházán 2-0-ra nyertünk, míg a PMFC-t hazai pályán 4-0-ra győztük le. A 2015-16-os idényben eddig három bajnokin és a Haladás elleni, októberi Magyar Kupa-meccsen találkoztunk vele.

Az FTC elleni szerdai rangadón a két asszisztens Berettyán Péter és Horváth Róbert lesz, a tartalék játékvezetői teendőket Kelemen Attila látja majd el.

Szerző: Acsai N. Ferenc

Fotó: vidi.hu

További hírek