Így látták az edzők a Videoton - Haladás MK-meccset

Dr. Mezey György és Aczél Zoltán egyetértett abban, hogy a két félidő, eltérő játékot hozott.

dr. Mezey György: "Az első félidőben, mivel megbolygattam a megszokott rendszert, a játékosoknak nem volt komfortérzésük a pályán. Jól látszott mindez Elek és Milanovic helyezkedésén, akik mintha légüres térben mozogtak volna. Ezt a szünetben meg is beszéltük, így vált indokolttá Farkas becserélése. Alapvetően többet vártam a szervezőmunkában a széleken Djordjictól és Vasziljevicstől. Előbbi nagyon a vonal mellől igyekezett megoldani a feladatot és nem azt csinálta, amit Polonkai szokott, hogy befelé mozogva kéri el a labdákat. A második 45 percben már egy jól összefogott, jó játékot produkáló csapat képe rajzolódott ki. A büntetők, véleményem szerint abszolút jogosak voltak, sőt szerintem egy kiállítás is belefért volna, de ne legyünk telhetetlenek. Összességében azt mondom, igazi kupameccs volt a mai, amelyen megnyugtató előnyre tettünk szert a december közepi visszavágóra."

Aczél Zoltán: "Két eltérő félidőt láttunk. Az elsőben mind fizikálisan, mind pedig taktikai szempontból elfogadhatót nyújtottunk, hasonló számú helyzetet alakítottunk ki, mint a fehérváriak egy nem túl magas színvonalú találkozón. Szerintem akkor partiban is voltunk. A különbség a második felvonásban jött ki egyértelműen, s ebben az is benn van, hogy a Videoton padja hosszabb. Magyarán, ha nekem meg kell lépnem a három cserét, mert elfáradtak a játékosaim - sajnos vannak fizikai, erőnléti gondjai a társaságnak -, akkor látszik, hogy nem tudok úgy cserélni, hogy a minőség megmaradjon. A második félidei játék alapján a hazaiak teljesen megérdemelték a győzelmet, nekünk pedig nem sok esélyünk maradt a továbbjutásra. Szerintem ebben a mérkőzésben több volt."

További hírek