Hidvégi: "Ez már egy másik dimenzió"

A csapat már a kilencedik napját tölti Olaszországban.  Ezúttal védőnket, Hidvégi Sándort kérdeztük, mik a tapasztalatai a felkészülésről.

Mindegy, hogy védő, középpályás vagy támadó, mindenkinek ugyanazt az edzésmunkát kell elvégeznie.

Korábban már megírtuk, hogy kapusaink hogyan készülnek az edzőtáborban, legutóbb pedig Lencse László számolt be arról, hogy milyen kemény edzéseket vezényel le Paulo Sousa. Vajon a hátsó alakzatnak is ilyen kemény "kiképzésben" van része?

"Sok, számunkra új típusú feladatot csinálunk edzéseken. A legnagyobb különbség azonban a gyakorlatok elvégzésének intenzitásában van. Komolyan mondom, ez már egy másik dimenzió. Szerencsére sikerült felvennünk azt az edzésritmust, amit Paulo Sousa edzői stábja megkövetel tőlünk.
A délelőtti edzést követően megebédelünk, majd mindenki a szobájába vonul pihenni. Sokan alvással töltik ezt a néhány óra csendes pihenőt, vannak akik halkan zenét hallgatnak vagy éppen egy filmet néznek meg. Ami azonban közös bennünk, hogy vízszintes testhelyzetben regenerálódunk két edzés között. Ha sikerül mindazt megvalósítanunk a pályán, amit a szakmai stáb elképzelt, akkor a csapatmozgás nagyon egységes lesz. A védők és a támadók is ugyanazt az edzésmunkát végzik el, azaz mi is gyakoroljuk a támadásépítést, és a csatárok is részt vesznek a védekező feladatok elvégzésében. Az elmúlt napokban három új játékos csatlakozott hozzánk, ők is egyre jobban beilleszkednek a csapatba. Egyáltalán nincs klikkesedés, jó közösséget alkotunk a pályán és a pályán kívül is.
"

Szerző: Wéninger Ákos

További hírek