Henning Berg: "Két kiegyenlített mérkőzésre lehet számítani”

Vezetőedzőnk szerint a Cukaricki egyértelműen más minőséget képvisel, mint korábbi ellenfelünk, a Zaria Balti.

„Az nyilvánvaló, hogy a Cukaricki jobb csapat, mint a Zaria, tehát tőlünk is jobb teljesítmény kell majd, mint az első körben. Ahogy haladunk előre a sorozatban, egyre keményebb ellenfelek jönnek, de ez így természetes, azért dolgozunk, hogy fejlődjünk, nincs baj a kihívásokkal. Jó irányba haladunk, azt majd az idő dönti el, hogy milyen gyors a fejlődés, de az biztos, hogy képesek vagyunk jobb játékra annál, amit mutattunk. Ellenfelünknél volt némi játékosmozgás a nyáron, kollégám sem olyan régóta dolgozik a csapattal, de a bajnokság végén, valamint az első selejtezőkörben jó eredményeket ért el.  Erős csapatról van szó, de ha sikeresek szeretnénk lenni, akkor az ilyen csapatok ellen jó teljesítményt kell nyújtanunk. Ők harmadikok lettek a szerb bajnokságban, a Vidi második lett a magyar élvonalban, tehát két kiegyenlített mérkőzésre lehet számítani a Cukaricki ellen” – nyilatkozta a találkozót megelőző sajtótájékoztatón vezetőedzőnk, Henning Berg. 

Szerző: Gressó Gergely

Fotó: vidi.hu

További hírek