Hazai pályán - Terjék Lajos: "A Vidi és az Újpest is a szívem csücske"

Az egykori újpesti majd székesfehérvári közönségkedvenccel a tavaszi szezont nyitó, szombati bajnoki apropóján beszélgettünk.

Terjék Lajos, becenevén "Lülü", 1980. október 29-én született Budapesten. Az Újpest saját nevelésű játékosaként 1999-ben debütált az élvonalban. 2001-től 2003-ig termékeny éveket töltött a Vidinél, 49 bajnokin 16 gólt lőtt, a 2001/2002-es szezonban csapatunk házi gólkirálya volt. Ezt követően Izraelben belekóstolt a légióséletbe, majd rövid nyíregyházi kitérő után Cipruson játszott. Egy fél év erejéig, 2006-ban még visszatért Fehérvárra, végül az útja ismét Ciprusra vezetett, oda, ahol a mai napig is él. A labdarúgástól nem szakadt el, amatőr szinten még mindig játszik, de már határozott elképzelései vannak a jövőjét illetően, melyben továbbra is komoly szerepe lesz a focinak.

A szombati Videoton FC - Újpest FC bajnoki kapcsán beszélgettünk egykori gólvágónkkal.

Gyerekként miért pont a labdarúgást választottad?

Egy percig sem volt kétséges, hogy a labdarúgás meghatározó része lesz az életemnek, inkább csak az volt a kérdés, hogy milyen szinten fogok futballozni. Édesapám is labdarúgó volt, vagyis apáról fiúra szállt a futball-szenvedély. Apukám a Vasasban játszott, sajnos egy komoly sérülés miatt a második csapatnál ő nem tudott tovább jutni, de az, hogy belőlem végül labdarúgó lett, neki volt köszönhető. Gyakorlatilag onnantól kezdve, hogy elkezdtem járni, arra nevelt, hogy profi focista legyek - és én ezért mindig hálás leszek neki.

Hogyhogy az Újpestben nevelkedtél, és ott is vált belőled profi futballista, és nem a Vasasban?

Ez egy nagyon érdekes történet. Újpesten születtem, ott is laktunk a családdal. Mint a legtöbb újpesti, mi is gyakran lejártunk a Tungsram Strandra fürdeni. Édesapám nagyon jó barátságban volt az Újpest egykori sztárfocistájával, a háromszoros magyar bajnok Schumann Péterrel, és az egyik strandolás alkalmával előkerült a futball-labda és egy barátságos meccset játszottunk. Schumann a fiával volt egy csapatban, én pedig apuval. Ezen a baráti focizáson figyelt fel rám Péter, a játék végén mondta édesapámnak, hogy mindenképp vigyen le edzésre az Újpestbe. Így is történt, először abba a csapatba kerültem, melynek Schumann Péter volt az edzője, majd idővel átkerültem az apukája, Schumann Jani bácsi együttesébe, és tulajdonképpen ő kísérte végig a pályafutásomat egészen addig, amíg fel nem kerültem a nagyok közé. Gyerekkori álmom vált azzal valóra, hogy 1999-ben, egy Újpest-Vác mérkőzésen bemutatkozhattam az élvonalban az Újpest játékosaként.

Ekkor még biztos nem gondoltad azt, hogy alig két esztendővel később már a Vidi játékosaként fogsz szerepelni az NB I-ben. Hogy kerültél 2001-ben Fehérvárra?

Valóban nem hittem volna, hogy alig néhány évvel az élvonalbeli debütálásomat követően a Vidibe igazolok - de olykor az élet kiszámíthatatlan dolgokat produkál. Azt tudni kell, hogy a Várhidi Péter - Herédi Attila párosnál lettem NB I-es játékos, és 2001-ben, amikor lejárt a szerződésem Újpesten, ők már a Vidinél dolgoztak, tulajdonképpen az ő hívó szavukra érkeztem Székesfehérvárra. Abban az időben már nem volt túl jó a kapcsolatom a vezetőséggel Újpesten, így nem volt kérdés, hogy a következő csapatom a Vidi lesz.

21 évesen, pesti srácként mennyire volt más az a világ, amibe itt Székesfehérváron belecsöppentél?

Számomra nagyon fontos volt, hogy a szurkolók elfogadjanak. Újpesten ez könnyen ment, hiszen saját nevelésű játékosként kerültem az NB I-es csapatba, és minden klubnál a helyi kötődésű labdarúgókat szeretik a legjobban a drukkerek. Ezzel szemben Székesfehérváron egyáltalán nem tudtam, hogy mire számítsak, főleg úgy, hogy attól a klubtól érkeztem, amelyik pár évvel korábban épp a Sóstói Stadionban ünnepelte a bajnoki címét. Úgy voltam vele, hogy nekem kétszer olyan jól kell majd a Vidiben teljesítenem ahhoz, hogy elfogadjanak, és megszeressenek a szurkolók, és ez igen ösztönzőleg hatott rám. Szerencsére elég gyorsan sikerült beilleszkednem az új csapatomba, nyilván közrejátszott ebben az is, hogy több játékos is érkezett akkor Újpestről, és ugye a vezetőedző is nagyon jól ismert. A szezont várakozáson felül kezdtük, így a Vidi-szurkolók gyorsan elfogadtak és talán meg is kedveltek bennünket, nekem pedig néhány hónapon belül Székesfehérvár a második otthonom lett. A legtöbb pesti játékossal ellentétben én nem "bejárós" voltam, hanem Székesfehérvárra költöztem, ott éltem, és nagyon jól éreztem magam. Ennyi év távlatából visszagondolva, nagyon sok szép emlék jut eszembe a városról. Alig múltam 20 éves, vagyis szinte még gyerekként költöztem Székesfehérvárra, viszont onnan már felnőttként távoztam. Fehérvárra úgy tekintek, mint arra a helyre, ahol tulajdonképpen felnőtt vált belőlem.

Hogy emlékszel vissza arra a Vidire a 2000-es évek elején?

Nagyon érdekes kis csapat volt az. A legtöbb játékos ugyanis úgy került akkor a Vidibe, hogy a többi NB I-es klub lemondott róluk. Emiatt mindenkiben volt bizonyítási vágy, amely egy kis daccal is párosult, és ebből a keretből sikerült egy szerethető és eredményesen futballozó Vidit csinálnia Várhidi Péteréknek. A szezon végén az 5. helyen végeztünk, vagyis a tabella első felében, amire körülbelül 10 évvel korábban volt akkor utoljára példa Székesfehérváron, és egy kis szerencsével akár még jobb helyezést is szerezhettünk volna. Nagyon jó társaság volt, élmény volt piros-kékben futballozni, ráadásul jól ment a játék, házi gólkirály lettem 12 találattal.


(Terjék "Lülü" két góllal vette ki a részét 2001 nyarán a Vasas elleni 3-2-es sikerből)

Milyen volt először az Újpest ellen pályára lépned?

Az akkori 12 csapatos bajnokságban összesen négyszer játszottunk az Újpesttel. Az első meccset - melyen 2-0-ás vereséget szenvedtünk - sérülés miatt ki kellett hagynom, de néhány hónappal később kezdőként léptem pályára volt csapatom ellen, és akkor nagyon simán, 4-1-re győztünk. Furcsa, kettős érzés kerített hatalmába, amikor kiszaladtunk a Sóstói Stadion játékterére, hiszen az volt az első alkalom, hogy ellenfélként szerepeltem a nevelőegyesületem ellen. Nem pörögtem túl, de mindenképp dolgozott bennem egyfajta bizonyítási vágy. Aztán ugyanannak a szezonnak az utolsó előtti fordulójában ismét magabiztosan győztük le az Újpestet, és azon az összecsapáson gólt is szereztem egykori csapatom ellen, mely szintén furcsa volt, de ekkor már lassan egy éve a Vidi sikeréért küzdöttem. Sosem titkoltam, hogy az Újpest a szívem csücske volt és a mai napig is az, viszont ugyanez igaz a Vidire is, hiszen ahogy már mondtam, Székesfehérvárra és a Vidire úgy tekintek, mint a második otthonomra.

Ha mind a két csapatból kiemelhetnél egy-egy játékost, aki szerinted a legjobb volt, akkor kik lennének azok?

Hát ez nem könnyű kérdés (nevet). Tulajdonképpen egy játékost is mondhatnék, hiszen Dvéri Zsolttal Újpesten és a Vidiben is együtt játszottam, és ő valóban egy kivételes képességű labdarúgó volt. De mivel mindkét csapatban nagyon sok remek játékossal szerepelhettem együtt, ezért megemlíteném az Újpestből Véber Györgyöt, a Vidiből pedig Komódi Lászlót, aki nem csak a pályán, de azon kívül is sokat segített nekem. (Érdekesség, hogy amikor tavaly Komódi László adott interjút honlapunknak, akkor ő Terjék Lajost nevezte meg, mint az egyik legjobb Vidi-játékost, akivel együtt futballozott - a szerk.)


(2001. októberében Terjék-duplával nyertünk a megyei rangadón)

A vidis évek után Izraelbe igazoltál. Sokat gondolkoztál azon, hogy külföldre igazolj, vagy egyből igent mondtál a kínálkozó lehetőségre?

Azt mindig is tudtam, hogy egyszer szeretném majd külföldön kipróbálni magam, de azt nem gondoltam volna, hogy Izrael lesz az első hely, ahol légióskodni fogok. Nem volt könnyű 23 évesen magam mögött hagyni a családomat és a barátaimat. Sallói István és Pető Tamás volt az a két egykori futballista, akiknek a véleményét kikértem, Salec ugye évekig játszott Izraelben, míg Pető Tomi akkor már hosszú ideje Hollandiában futballozott, és mindketten azt javasolták, hogy ne sokat morfondírozzak, hanem azonnal igazoljak Izraelbe. Nagyon sokat köszönhetek nekik, mert nem vagyok biztos abban, hogy az ő biztató szavaik nélkül is belevágtam volna az izraeli kalandba, ahol aztán sokkal többet kaptam, mint amire számítottam. Annak idején a hírekből nem sok jót lehetett hallani Izraelről, csak hogy állandóan robbantgatnak és gyakoriak a fegyveres összetűzések. Ehhez képest egy teljesen más világot tapasztaltam meg! Soha semmilyen problémám nem volt, pedig mindössze 30 km-re éltem Gázától. Az emberek az első pillanattól kezdve nagyon barátságosak voltak, szóval minden szempontból pozitív csalódás volt számomra az Izraelben eltöltött egy év.

2004-ben néhány hónapra hazatértél, majd következett az újabb külföldi kalandod, amely aztán egy rövid székesfehérvári visszatérést leszámítva a mai napig tart. Hogy kerültél annak idején Ciprusra?

Így van, 2004-ben rövid időre hazatértem Magyarországra, de még ugyanabban az évben Ciprusra igazoltam Paralímnibe. Akkoriban izraeli edzője volt a csapatnak, kifejezetten az ő kérésére kerültem oda. Volt olyan időszak, amikor egyszerre nyolc-tíz magyar játékos szerepelt Cipruson, és mivel nem egy nagy országról beszélünk, ezért rendszeresen tartottuk a kapcsolatot, gyakran összejártunk, segítettük egymást. Végül szép lassan mindenki hazatért, vagy másik országba igazolt, utolsóként "Leo" (Leandro - a szerk.) hagyta el Ciprust 2015-ben, és mára már csak én maradtam itt a magyar játékosok közül.

Ha jól sejtem, nem is mostanában tervezel hazajönni.

Így igaz. Minden téren megtaláltam Cipruson a számításaimat. 12 éve élek itt, és a helyiek már teljesen úgy kezelnek, mintha ciprusi lennék én is. Lassan több ismerősöm, barátom van itt, mint otthon. A családomon és a hazaszereteten kívül már nem nagyon köt semmi sem Magyarországhoz. A mai napig - igaz már csak amatőr szinten - Cipruson futballozok, és a feleségemet is itt ismertem meg. A jövőmet is Cipruson képzelem el. Mindenképp a labdarúgásban szeretnék dolgozni, de az biztos, hogy nem edzőként, hanem valamilyen sportvezetőként, esetleg sportigazgatóként. Otthon sokan alábecsülik a ciprusi labdarúgást, pedig itt van például az APOEL, amely szinte minden évben vagy BL-, vagy EL-csoportkörben szerepel, sőt pár éve BL-negyeddöntőt játszott, most pedig ott van az EL legjobb 32 csapata között. Bár az első találkozón csütörtök este 3-2-re kikapott az Athletic Bilbao otthonában, reális esélye van kiharcolni a továbbjutást a visszavágón. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy igenis van jelene és jövője a ciprusi labdarúgásnak.

Mennyire követed figyelemmel a magyar labdarúgást, egyáltalán mennyire foglalkoztat még téged a magyar foci?

Abszolút képben vagyok, követem az otthoni eseményeket, sőt, mivel elérhetőek magyar csatornák is Cipruson, ezért annyi magyar meccset és összefoglalót nézek, amennyire csak időm van.

Akkor biztos tudod, hogy hétvégén Vidi-Újpest bajnokit rendeznek a magyar élvonalban. Milyen találkozóra számítasz két egykori csapatod mérkőzésén?

Az Újpestet egy nagyon jól futballozó csapatnak tartom. Ugyanakkor azt sajnálom, hogy a különböző belharcok egy kicsit megmérgezik a vezetés és a szurkolók kapcsolatát, és azt is, hogy az utóbbi években nem tud az Újpest a nevéhez méltóan szerepelni. A magyar labdarúgásnak szüksége lenne egy olyan Újpestre, amelyik nem csak jól és szépen futballozik, de komoly eredményeket is el tud érni. Ezzel szemben a Vidi ismét a bajnoki címért küzd, és véleményem szerint a bajnoki cím fő várományosa a fehérvári csapat. Amennyire sajnálom az Újpest sikertelenségét, annyira örülök annak, hogy hosszú ideje rendezett körülmények vannak a Vidinél, hiszen Székesfehérvár nagyon megérdemli, hogy jó futballcsapata legyen. Az ideiglenes hazai pálya előnyét szerintem szombaton ki tudja használni a Vidi, és nyerni fog az Újpest ellen.

Szerző: Wéninger Ákos

Fotó: Simon Csaba

További hírek