VIDEOTON FC - ÚJPEST FC 5-1 (1-1)

Hátrányból fordítva, 5-1-re nyertünk az Újpest ellen

Győzelmünknek köszönhetően 21 éves rekordot állítottunk be. Scsepovics már 9 gólnál jár, Maric pedig első labdaérintéséből gólpasszt adott.

Szombaton délután 50. alkalommal láttuk vendégül élvonalbeli bajnoki mérkőzésen az Újpestet. A két csapat rendre gólgazdag meccseket szokott egymás ellen játszani, ősszel például 7 találat született az Újpest-Vidi bajnokin. 1987 és 1996 között zsinórban 9 bajnokit játszottunk saját pályánkon az Újpesttel veretlenül, ezeken a meccseken 6 győzelem és 3 döntetlen volt a mérleg. Ezt a 21 évvel ezelőtt felállított rekordot mai győzelmünknek köszönhetően sikerült beállítanunk, hiszen 2007 óta kilencedik alkalommal maradtunk veretlenek hazai pályán a lilák ellen. Kezdés előtt Juhász Rolandot köszöntötte Kovács Zoltán sportigazgató, csapatkapitányunk ugyanis tavaly a DVSC ellen játszotta 200. NB I-es bajnokiját!

Nem úgy kezdődött a mérkőzés, ahogy elterveztük, hiszen a vendég lila-fehérek már a 8. percben megszerezték a vezetést. Andric bal szélről tekert a 16-osunkon belülre, Perovic pedig 10 méterről fejelt, a labda pedig Kovácsik fölött a hálóba hullott (0-1). A folytatásban is aktívabbak maradtak a vendégek, a 24. percig kellett várnunk az első komolyabb helyzetünkre. Suljic kapott óriási labdát Scsepovicstól, elfektette Balajczát, majd 6 méterről az üres kapu mellé gurított - hatalmas helyzet volt! Két perccel később Lazovics lőtt 25-ről kapura egy szabadrúgást, Balajcza nagyot védett.

A találkozó 32. percében Scsepovics cselezgetett az újpesti alapvonal közelében, majd szépen hozta játékba a középen érkező Hadzicot, aki 7 méterről higgadtan lőtt a kapuba (1-1). Két perccel később Scsepovics a vezetést is megszerezhette volna csapatunknak, de 13 méterről, bal lábbal kapu mellé tekert. A félidő vége előtt nem sokkal Andric távoli bombáját kellett bravúrral védenie Kovácsiknak.

A második játékrész 58. percében Lazovics parádés labdával ugratta ki Scsepovicsot, aki egyedül nyargalhatott, majd 17 méterről nagyon higgadtan lőtt Balajcza lábai között a kapuba (2-1)! Nem telt el öt perc és újabb Vidi-gólnak örülhetett a lelkes fehérvári publikum. Scsepovics-Lazovics-Scsepovics-Suljic volt a labda útja az újpesti 16-oson belül, végül Suljic higgadtan lőtt 11 méterről a hálóba (3-1).

A gól után Diarra reklamálásért kapott egy sárgát, majd mivel nem hagyta abba, a játékvezető kiállította az Újpest futballistáját. A 80. percben a csereként pályára lépő Lázok került nagy helyzetbe, közelről, éles szögből azonban kapu mellé lőtt.

A 83. minutumban Lazovics álompasszát követően Scsepovics talált ismét Balajcza kapujába (4-1). Ez volt támadónk 9. szezonbeli találata, és ezzel immár egyedül vezeti az NB I-es góllövőlistát. Itt azonban még nem volt vége a fehérvári fiesztának, a 84. percben ugyanis pályára lépett csapatunk új téli igazolása, a 21 esztendős Mirko Maric, aki fél perccel később, első labdaérintéséből gólpasszt adott Stopirának (5-1).

Az utolsó percekben még Géresi is bevehette volna Balajcza kapuját, a helyzet azonban kimaradt, így végül 5-1-re nyertünk az Újpest ellen. Csapatunk jövő héten a Ferencváros otthonába látogat.
 

Szerző: Wéninger Ákos

Fotó: vidi.hu/Cuhorka Ádám

További hírek