EURÓPA LIGA SELEJTETZŐ: VIDI - SLOVAN

Hat meccs a héten, a legfontosabb csütörtökön este

NB I-es és NB III-as csapatunk mellett az NB II-es Puskás Akadémia FC is két-két mérkőzést játszik.

2012.07.26. csütörtök 20.30 (TV: M2) Videoton FC - SK Slovan Bratislava
Az idegenbeli 1-1-es eredmény bizakodással tölt el minden Vidi-szurkolót a továbbjutást illetően, azonban senkinek ne legyen kétsége afelől, hogy nagyon nehéz 90 perc vár csapatunkra. Csütörtök este mindenki Sóstóra, a mérkőzésre a belépők már kaphatók! Keddtől pedig az interneten is lehet belépőket vásárolni!

2012.07.29. vasárnap 18.30 (TV: SPORT2) Videoton FC - Pápa
Alig három nappal, a remélhetőleg sikeres EL-visszavágó után megkezdi szereplését a Vidi a bajnokságban is. Az első mérkőzést hazai pályán, a Pápa ellen játsszuk.

2012.07.25. szerda 17 óra Puskás Akadémia FC - Csákvár
Benczés Miklós csapata harmadik edzőmeccsét a megyei rivális Csákvár ellen játssza szerdán délután Felcsúton. Mindkét együttes az NB II Nyugati-csoportjában szerepel ebben a szezonban, és Csákváron is ugyanaz a cél, mint Felcsúton: kiharcolni az NB II-t, vagyis első körben az első 8 hely valamelyikén végezni.

2012.07.28. szombat 10.30 Dunaújváros-Pálhalma - Puskás Akadémia FC
Szombaton ahhoz a Dunaújvároshoz látogat felkészülési mérkőzésre a felcsúti alakulat, amely az előző szezonban még az NB II-es bajnokságban szerepelt, azonban kiesett, így idén már a Vidi II ellenfele lesz az NB III-ban.

2012.07.25. szerda 10 óra Videoton FC II - Videoton-Felcsút U19
NB III-as csapatunk második felkészülési mérkőzését a Csucsánszky Zoltán vezette U19-es akadémiai csapat ellen játssza szerdán délelőtt Felcsúton.

2012.07.27. péntek 18 óra Vecsés - Videoton FC II
Pénteken a késő délutáni órákban Vecsésen vendégszerepel - szintén felkészülési mérkőzésen - Komjáti András csapata. A hazai csapat tavaly az NB II Keleti-csoportjában az utolsó helyen végzett, és kiesett az NB III-ba.

(Fotó/NB II és NB III: pfla.hu / Takács József)

Szerző: Wéninger Ákos