OTP BANK LIGA

Géresi Krisztián: "Kiemelkedő csapat a Fradi, de csak a győzelem lehet a célunk”

Támadónk kiemelte, fegyelmezetten és koncentráltan kell majd védekeznünk a szerdai rangadón.

„Nagyon fontosnak tartom, hogy az Újpest elleni győzelemmel sikerült hangolnunk a szerdai rangadóra. A Fradi elleni mérkőzés az, ami a realitásokat tekintve abszolút háromesélyes; két erős csapat találkozik egymással, ilyenkor bármi kisülhet, ugyanakkor nekünk csak a győzelem lehet a célunk. Kiemelkedően jó csapat a Fradi, az, hogy korábban volt néhány gyengébb mérkőzésük, nem jelent semmit, hiszen hullámvölgyek minden csapat életében előfordulnak. Hogy, hol tudjuk megfogni őket? Ezt majd a szakmai stáb, mint eddig minden meccs előtt, most is megmutatja, mi pedig ennek megfelelően fogunk játszani. A zöld-fehérek az utolsó néhány mérkőzésükön pontrúgásból voltak veszélyesek. Minden találkozón nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy ezeket a helyzeteket hatékonyan hárítsuk el, és most sem készülünk másképpen, fegyelmezetten, koncentráltan kell védekeznünk. Bár a bajnokság elején járunk, ennek a mérkőzésnek tétje és presztízse is van, ráadásul, aki győz, az akár a tabella élére is felugorhat. A bajnokság végkimenetelét tekintve azonban korai lenne bármilyen következtetést levonni ebből az egy találkozóból” – mondta Géresi Krisztián a Fradi elleni mérkőzés kapcsán.

Szerző: Papp Brigitta

Fotó: vidi.hu

További hírek