MTK BUDAPEST - VIDEOTON FC 1-0 (0-0)

Egygólos vereség az MTK ideiglenes otthonában

Torghelle a második félidő derekán váltotta gólra az egyik hazai lehetőséget.

Az MTK ideiglenes otthonában, Dunaújvárosban látta vendégül csapatunkat kedd este 18 órakor. A mérkőzés előtt Lang Ádám és Torghelle Sándor vehette át a HLSZ díját - a szintén az év álomcsapatában szereplő Juhász Roland ezt már korábban megtette.

A találkozó 6. percében Korozmán iramodott meg a bal szélen, majd Torghellének passzolt, aki 17 méterről kapásból kapura lőtt, Kovácsik védett. A túloldalon Lazovics dolgoztatta meg Hegedüst, aki szép mozdulattal hárította szerb támadónk 15 méterről leadott lövését. A 20. percben Hrepka került nagy helyzetbe, éles szögből leadott lövése Kovácsik mellett elsuhant, Lang a gólvonalról vágta ki a labdát. Egy perccel később ismét Hrepka lőtt kapura, ezúttal 15 méterről, lövését Kovácsik védte, de a kipattanóra Korozmán csapott le, aki közelről próbálta bevenni a kapunkat, de Nego becsúszva megakadályozta ebben. 

A 30. percben Borbély buktatta Negot a 16-os vonalának környékén, a játékvezető úgy ítélte meg, a szabálytalanság még kívül volt. A szabadrúgást Lazovics lőtte kapura, a labda egy MTK játékos lábán irányt változtatott, amely így majdnem a kapuban kötött ki, végül a felső léc fölött hagyta el a játékteret.

A második félidőt támadóbb szellemben kezdtük, de igazán nagy gólhelyzetet nem tudtunk kialakítani. A 61. percben Torghelle szép labdával ugratta ki Hrepkát, aki egyedül vihette kapura azt, 17 méterről megcélozta a jobb alsót, Kovácsik hatalmasat védett! Három perccel később már kapusunk is tehetetlen volt, egy gyors hazai kontra végén Poór jobb oldali beadását fejelte Torghelle védhetetlenül a kapunkba. (1-0.)

A 69. percben a nem sokkal korábban csereként pályára lépő Barczi éles szögből leadott lövését kellett Hegedüsnek védenie.  A 72. percben Nego került gyanús körülmények között a földre a 16-oson belül, a játékvezető azonban nem ítélt büntetőt. Öt perccel később Borbély távoli szabadrúgása kerülte el nem sokkal a kapunkat.

Az utolsó percekben beadásokkal és ívelésekkel próbálkoztunk, de az MTK védelme állta a sarat, és sikerült megőrizniük a lefújásig az egygólos előnyt.

Csapatunk legközelebb vasárnap este 20.00-kor a DVSC-t látja vendégül Felcsúton.

Szerző: Wéninger Ákos

Fotó: vidi.hu

További hírek