VIDEOTON FC - SZK CSIHURA SZACSHERE 0-1 (0-0)

Egygólos vereség az első felkészülési mérkőzésünkön

A második félidő elején talált be a grúz csapat, és 1-0-ra megnyerték a meccset. Tőlünk Nego és Oliveira is közel járt a gólszerzéshez.

Szombaton délután lejátszotta első felkészülési mérkőzését csapatunk az ausztriai edzőtáborban. A kezdő sípszó előtt nem sokkal elkezdett esni az eső, ez azonban nem befolyásolta komolyan a játék képét. Ellenfelünk az a grúz SZK Csihura Szacshere volt, amelyet akár ellenfélként is megkaphatunk az EL első selejtező körében.

Nem kellett sokat várni az első lehetőségre, a találkozó 6. percében Ivanishvili lőtt 23 méterről kapura, a labda alig ment mellé. Tíz perccel később Dobrovolski lőtt 25 méterről kapura, a labda a csúszós füvön megpattant Kovácsik előtt, kapusunk azonban védeni tudott. A 23. percben Lekvtadze használta ki Nego bizonytalanságát, aki elcsúszott a vizes füvön, a grúz játékos lecsapott a labdára 22 méterre a kapunktól, és egyedül vezethette azt Kovácsikra, ajtó-ablak helyzetben azonban kapu fölé lőtt 13 méterről. Egy perccel később Géresi beadását követően Barczi elől mentettek a grúz védők.

37 percet kellett várnunk a félidő legnagyobb fehérvári helyzetére. Ekkor Géresi adott be a jobb szélről, a labda a hosszún érkező Bódihoz került, aki szépen tette vissza középre azt Negonak, ő kapura lőtt négy méterről, Hamzic óriásit védett!

A második félidőben Henning Berg sorcserét hajtott végre, és több játékost is új poszton próbált ki. Sejben jobbhátvédként, Zsótér balhátvédként, míg Stopira belső védőként játszott.

Hatalmas helyzettel kezdtük ezt a játékrészt. Heffler indította szép labdával Suljicot, a grúzok kapusa kifutott a 16-oson kívülre, Suljic Oliveirának passzolt, aki 19 méterről, kapásból, nem sokkal az üres kapu mellé gurított.

Tíz perccel később megszerezte a vezetést a Csihura Szacshere. Egy jobb szélről érkező beadás jutott el a középen érkező Mumladzehez, akinek közeli lövését hatalmas bravúrral védte Horváth, a kipattanót azonban a grúz játékos már gond nélkül tudta közelről a kapuba lőni (0-1).

A folytatásban főleg átlövéseket láthattunk a két csapattól. Tőlünk Heffler, a grúzoktól pedig a gólszerző Mumladze veszélyeztetett. A 74. percben Feczesin 19 méterről leadott lövését védte Sephiashvili.

Az utolsó tíz percben valamivel többet birtokoltuk a labdát, de nem sikerült egyenlítenünk, első felkészülési mérkőzésünket 1-0-ra elveszítettük.

Szerző: Wéninger Ákos

Fotó: vidi.hu

További hírek