Szolnoki Roland: "Sokkal több lesz a mai, mint egy tét nélküli edzőmeccs"

Van, amiben Szoszó a rangidős a csapatban, és van, amiben újonc. Védőnkkel az új szakmai stábról, az edzőtáborról, az első edzőmeccsről, az Eb-ről és persze a kisfiáról is beszélgettünk.

- Lassan két hete, hogy elkezdtétek a közös munkát az új szakmai stábbal. Milyenek az első benyomásaid?

Csak pozitív dolgokról tudok beszámolni. Lépésről-lépésre építette fel Henning Berg a felkészülésünket. Szó sincs arról, hogy egyből "szétvágtak" volna minket, fokozatosan kapjuk a terhelést. Amikor azt látják, hogy elfáradunk, akkor kapunk időt a pihenésre, mint például csütörtök délután. Mi viszont, amikor munka van, akkor 100%-on pörgünk, mindent kiadunk magunkból annak érdekében, hogy minél jobb állapotban legyünk a szezon kezdetére.

- Ez már a hetedik nyári edzőtáborod a Vidi első csapatával, ebből a szempontból abszolút rangidős vagy a csapatban. A mostani edzőtábort az elvégzett munka alapján hogyan tudnád jellemezni a korábbiakhoz képest?

Valóban, hat évvel ezelőtt volt az első nyári felkészülésem a Vidiben még Gyuri bácsinál (Mezey György - a szerk.). A mostani felkészülés mindenképp az erősebbek közé tartozik, ugyanakkor, ahogy már mondtam, a szakmai stáb remekül felépítette a felkészítésünket, szerintem a többiek nevében is mondhatom, hogy nagyon élvezzük a közös munkát. Egyébként én azok közé a labdarúgók közé tartozom, akik szeretik az edzőtáborokat, mert azon kívül, hogy napról napra jobb futballistává válunk, közösségként is sokat lépünk előre. Most tíz napig össze vagyunk zárva, ápolni lehet a kapcsolatokat a csapattagokkal, amelyekre szezon közben nem biztos, hogy mindig van lehetőségünk ilyen szinten.

Most Ausztriában van egy dolog, amire korábban nem volt még példa itt a Vidinél, ez pedig a késő esti vacsora 22 órakor. Hogyan sikerült ehhez alkalmazkodnotok?

Valóban ez egy nagy újdonság, korábban ilyennel még nem találkoztam.Természetesen a szakmai stáb felkészített minket erre, és elmondták ennek a késő esti vacsorának az élettani hatását. Itt most senki ne arra gondoljon, hogy este tízkor bevágunk még egy nagy adag pörköltet nokedlival - azt még ebédre sem kapunk (nevet). Olyan gyümölcsöket eszünk lefekvés előtt, amelyek elfogyasztása segít a regenerációnkban és az alvásban. Néhány nap eltelte után azt kell mondanom, ez egy nagyszerű dolog. De nem csak gyümölcsöket eszünk ilyenkor, hanem például zsírszegény túrót is, csak úgy önmagában. Megmondom őszintén, eddig nem tudtam, hogy a túró fogyasztása lefekvés előtt mennyire hasznos egy sportoló számára, és milyen jó hatással van a szervezetre. Úgy gondolom, az ilyen, egyébként apró dolgokból is látszik, hogy mennyire komoly munkát végez a szakmai stáb. 

- Feltűnt, hogy edzéseken a taktikai játékok és az egymás elleni játékok alkalmával rendre balhátvédként szerepelsz. Beszélt már esetleg veled Henning Berg arról, hogy hol számít majd rád a következő szezonban?

Egyelőre még nem került sor ilyen beszélgetésre köztem és a mester közt, de mivel minden nap mennek játékosok hozzá konzultálni, így vélhetően hamarosan én is sorra kerülök. Az edzéseken eddig valóban balhátvédként szerepeltem, nincs ezzel semmi problémám, korábban többször is játszottam ezen a poszton. Nem is kell nekem ezzel foglalkoznom, a lényeg, hogy a többiekhez hasonlóan én is teljes erőbedobással végzem a munkát az edzéseken, azért küzdök, hogy bekerüljek a csapatba.

- Délután következik az első felkészülési mérkőzésetek, gondolom már nagyon várjátok.

Így van, szerintem a meccs a legjobb edzés. Nagyon szeretek meccset játszani, legyen szó akár edzőmeccsről, akár tétmeccsről. Lassan másfél hónapja játszottunk utoljára, mindenki nagyon várja már, hogy ismét pályára léphessen. Ráadásul erős csapat ellen játszunk, akiket akár az EL első körében ellenfélként is megkaphatunk, vagyis láthatjuk, hogy körülbelül milyen erősségű csapat vár majd ránk június végén. Biztos vagyok benne, mivel nagyon fontos az első benyomás, hogy minden játékos nagyon szeretne bizonyítani az új szakmai stábnak a pályán, úgyhogy a mi részünkről ez egyáltalán nem egy tét nélküli felkészülési meccs lesz, annál sokkal több.

- Nyár folyamán érkeztek már új játékosok a keretbe, hogy látod, sikerült a beilleszkedésük?

Bódi Ádit sokan ismertük már a válogatottból és az U21-es válogatottból is. Barczi Dáviddal én eddig csak a pályán ellenfélként találkoztam, ennek ellenére pár nap elteltével olyan volt, mintha már évek óta együtt futballoznánk. Azt tudni kell, hogy a Vidi egy nagyon befogadó közösség, ebbe a társaságba szerintem nagyon könnyű beilleszkedni.

- Tegnap este elkezdődött a foci Eb, amit biztos, hogy kiemelt figyelemmel fogtok kísérni. Végre nem azt kell kérdeznem tőled, hogy melyik csapatnak szurkolsz, hiszen hosszú idő után ott van Magyarország is a kontinensviadalon. Te már voltál felnőtt válogatott, szóval nem ismeretlen számodra az a közeg, ami a nemzeti csapatot körülveszi. Mi a véleményed, mire lehetnek képesek Juhász Roliék?

Természetesen számomra is nagy öröm, hogy végre egy nagy nemzetközi tornán hazám válogatottjának szurkolhatok. Fantasztikus, amit Roliék elértek, óriási dolog, hogy 44 év után kijutott Magyarország az Eb-re. Nem csak optimizmusból mondom, hanem mert látok rá reális esélyt, szerintem továbbjutunk a csoportból. Nem lesz könnyű, de kijutni sem volt egyszerű, mégis ott vagyunk. Innen is nagyon sok sikert kívánok a magyar válogatottnak!

-  Ez az első edzőtábor, ahova már apukaként érkeztél. Mennyire volt nehezebb most eljönnöd tíz napra, mint korábban bármikor?

Való igaz, egy új fejezet kezdődött az életünkben. Leírhatatlan élmény apának lenni, nem is lehet semmihez hasonlítani. Aki apuka, az tudja, miről beszélek. Sokkal nehezebben indultam el, mint ezelőtt bármikor - igaz, sosem könnyű hosszú időre eljönni otthonról, de most már ott a kisbaba és a menyasszonyom. Nagyon hiányoznak nekem. A kisfiam most múlt három hetes, ilyenkor még vannak kötelező orvosi vizsgálatok, én pedig most innen a távolból izgulok, hogy minden rendben legyen. Szerencsére eddig semmi gond nem volt, a kisbabám úgy fejlődik, ahogy fejlődnie kell. 2,9 kg volt, amikor hazahoztuk a kórházból, tegnap pedig már 4 kg volt a súlya. Otthon nagyon jó kezekben van, a párom nagyon ügyes. Komolyan, olyan, mintha már a második vagy harmadik gyerekünket nevelné. Pedig egyáltalán nem egyszerű neki, főleg most, hogy nem vagyok otthon. A lényeg azonban, hogy nagyon boldogok vagyunk, én pedig élvezem az apaszerep minden percét, és bizony mindenből kiveszem otthon én is a részem, a pelenkázástól kezdve a fürdetésen át az altatásig.

Szerző: Wéninger Ákos

Fotó: vidi.hu

További hírek