UTÁNPÓTLÁS

Disztl Péter újra a Vidiben

Legendás hálóőrünk az utánpótlás kapusok felkészüléséért felel mostantól.

Disztl Péter néhány év kihagyás után újra a Vidi csapatát erősíti, és az U19-es, az U17-es, valamint az U16-os csapatok ifjú kapusait készíti fel a jövőben. Az első edzést hétfőn tartotta.

„Jó érzés volt visszatérni, barátok közé érkeztem, remek kollégák vártak. Aki ismer engem, tudja, hogy a Vidi hol helyezkedik el a szívemben, az életemben. Akárhova is sodort el az élet, én mindig is ide tartoztam, így nem volt kérdés, hogy amikor Kenyeres Imre megkeresett a feladattal, a szívemre hallgattam, és igent mondtam. Az első napok az ismerkedésről szólnak majd, aztán munka, munka, munka. Remélem, hogy minél több tudást tudok átadni a fiataloknak, és sikeresen segítem majd őket a karrierjükben” – mondta Disztl Péter.

„Amikor kiderült, hogy Peti nem folytatja Felcsúton, akkor nem volt kérdés, hogy megkeressük. Semmiképpen sem veszhet kárba az a rengeteg tapasztalat, tudás, amivel ő rendelkezik, ha pedig valahol kamatoztatni lehet és kell is ezt, akkor az a Videoton FC utánpótlása. Ráadásul a srácoknak is mindenképpen adhat egy plusz motivációt, hogy egy ilyen legendával dolgozhatnak együtt. A kapusedzőség rendkívül speciális dolog, sokszor apróságokon múlik, hogy a lövésből gól lesz, vagy a kapus hárítani tud, és ezek azok a részletek, amiket csak az ilyen nagy tapasztalattal rendelkező kapusok tudnak a gyerekeknek elmondani, átadni” – fogalmazott Kenyeres Imre, utánpótlás sportigazgató.

Szerző: Papp Brigitta

Fotó: vidi.hu