Az idén 20 éves RBD újabb nagy dobásra készül

2012-ben még egyszer utoljára, látványos élőképpel készülnek az ultrák az Újpest elleni hazai bajnokira.

A Vidi legnagyobb szurkolói csoportja, az RBD idén ünnepli huszadik születésnapját. Az idei nemzetközi mérkőzéseken már számtalan látványos élőképet bemutattak, de még egy utolsó nagy dobásra készülnek idén. Szerkesztőségünknek az alábbi felhívást küldték el, amit most változtatás nélkül közlünk.

Tisztelt Videoton-szurkolók!

A Red Blue Devils ultrái idén jeles jubileumot ünnepelnek, hisz 1992-ben az utolsó őszi mérkőzés után határozta el pár fiatal, hogy az akkori B-közepes szurkolásból egy új csoportot szervez.
Idén igyekeztünk méltóképpen megünnepelni az alapításunk eme jeles jubileumát, és több élőképpel próbáltuk átadni azt az életérzést mind a csapatnak, mind a szurkolóknak, ami a mi életünket végig kíséri.

A december 2-án megrendezésre kerülő Újpest elleni mérkőzésen szeretnénk egy újabb látvánnyal köszönteni a csapatunkat és egyben magunkat is. Akik szeretnék támogatni a látvány létrejöttét, azok a VidiShopban és a Club 1941-ben lévő gyűjtőurnákba adakozhatnak. Továbbá a banki átutalással a már megszokott számlaszámokra utalhattok : 10918001-00000100-66090008
IBAN: HU28 1091 8001 0000 0100 6609 0008

Valamint ezen a napon minden egykori és jelenlegi tagunk jelenlétére számítunk a szektorunkban, hisz a Vidi győzelméért szurkolni megtiszteltetés mindannyiunknak!

Hajrá Vidi! Álé RBD!

Szerző: Wéninger Ákos

Fotó: vidi.hu

További hírek