ELLEN-ÉRV

Artner Tamás: "Kovács István szerepe kulcsfontosságú, amikor nem játszott, nem volt olyan hatékony a Vidi"

A Haladás vezetőedzője azt is elárulta, kik azok a játékosok, akikre biztos nem számíthat vasárnap este.

"Kisebb hullámvölgybe került a Videoton FC, de ennek ellenére bombaerős csapat. Hátul Juhász, Caneira, Vinicius, a középpályán Sándor, Kovács, Kleinheisler, Gyurcsó, elöl Nikolics, Nildo, Paraiba, Zé Luis -  gyakorlatilag szinte a komplett keretüket felsorolhatnám, nincs gyenge pontjuk. Bő a kispadjuk is, bármikor bátran nyugodtan belenyúlhatnak a kezdőbe. Kovács István szerepe kulcsfontosságú, amikor nem játszott, nem volt olyan hatékony a Videoton. Nagyon szervezett és erős csapat ellen lépünk pályára, nem szabad hagynunk, hogy saját játékukat játsszák. Úgy kell futballoznunk, arra kell törekednünk, hogy a mi akaratunk érvényesüljön. A pálya talaja miatt kimondottan küzdelmes meccset várok. Nem mi vagyunk az esélyesek, de mindent megteszünk a győzelemért. Az utóbbi napok sok utazása miatt nyilván frissebbek nem lettek a játékosok, szerencsére a nyíregyházi kupameccs után nem kellett egyből hazajönnünk, az éjszakát Mezőkövesden töltöttük, így jobban regenerálódtak a játékosok. Mursits, Kalász, Zsirai sérült, Németh és Devecseri eltiltott, Fehér a hátával, Nagy a combjával bajlódik, Schimmer pedig pénteken edzett először. Utóbbi három labdarúgó játéka kérdéses" - nyilatkozta Artner Tamás a haladas.hu-nak.

Szerző: Wéninger Ákos

Fotó: vidi.hu

További hírek