ELLEN-ÉRV

"A végsőkig kell küzdenünk"

A Kisvárda Master Good vezetőedzője, Feczkó Tamás elmondta, hazai pályán egyértelműen a győzelem a céljuk vasárnap délután.

"Nemcsak a kötelességünk, hanem az alapot jelenti, hogy a végsőkig kell küzdenünk. Ha ez megtörténik, akkor az utolsó fordulóig esélyünk lehet a bennmaradás kiharcolására, ahhoz viszont az addigi mérkőzéseinket mind meg kell nyernünk. A legutóbbi egymás elleni mérkőzés a vendégek vezető gólja után óriási csalódást okozott a számomra. Azóta sokat fejlődött a csapat, de ez elmondható a vendégekről is, hiszen nem véletlenül állnak a második helyen, ledolgozva a Pakssal szemben meglévő jelentős hátrányukat. A bajnok és az addigi második helyezett után egy héten belül most következik a jelenleg ezüstérmes pozícióban lévő csapat, vagyis jelentős erőpróbák közepette vagyunk. Tudjuk jól, hogy nagyon jó formában van a Fehérvár, de hazai pályán mindenféleképpen győzelemre kell játszanunk, és ha az utóbbi hetek bajnoki formáját hozzuk, akkor megoldható lehet a feladat" - nyilatkozta a vasárnap 15:15-kor kezdődő bajnoki előtt a Kisvárda vezetőedzője, Feczkó Tamás.

Szerző: Óházy Bálint

Fotó: fehervarfc.hu

Forrás: kisvardafc.hu

További hírek